2021-07-12

47 fiatal nyerte el idén a Stipendium Peregrinum ösztöndíjat

Több mint 500 millió forint összértékben támogatja a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram (Stipi) a legtehetségesebb magyar fiatalok külföldi egyetemi tanulmányainak megkezdését vagy folytatását a következő tanévben az összes költségüket fedező állami ösztöndíjjal – jelentette be Novák Katalin, családokért felelős miniszter sajtótájékoztatóján.

47 fiatal nyerte el idén a Stipendium Peregrinum ösztöndíjat

A Nemzeti Tehetség Program és a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány támogatásával a Nemzeti Tehetség Központ ismét meghirdette az egyedülálló, tavaly elindított Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramot, amelynek célja azon kiemelkedő tehetségek anyagi és szakmai támogatása, akik képességeik és tudásuk alapján esélyesek arra, hogy a világ legrangosabb egyetemeinek egyikén tanuljanak. A 2021-es kiírás B komponense keretében 34 fiatal kapott támogatást összesen 396.361.077 Ft értékben. Ők 19 különböző felsőoktatási intézményben kezdik meg tanulmányaikat szeptemberben kilenc országban úgy, hogy az összes, a tanulmányaikkal kapcsolatos kiadásukat (tandíj, megélhetési költségek, szállás, tankönyvek, utazás, nemzetközi nyelvvizsga) fedezheti a Stipi.

„A Stipendium Peregrinum ösztöndíj befektetés a jövőbe, amely reményeink szerint többszörösen megtérül.” – hangsúlyozta Novák Katalin családokért felelős miniszter. Hozzátette: „Ez az ösztöndíj amiatt egyedülálló, mert nincs még egy ilyen konstrukció, amely minden költségét finanszírozná az egyetemistáknak. Ennek a támogatásnak köszönhetően már nem a család anyagi helyzetén múlik az, hogy a világ legrangosabb egyetemeinek egyikére felvételt nyert diák a kint tartózkodással járó akár 20 millió forintos éves költséget ki tudja-e fizetni, és így hozzájuthat-e a saját területén a világ élvonalát képviselő tudáshoz. A kormány számára fontos a fiatalok kiemelt támogatása, hiszen „övék a jövő”, ezért abban is szeretnénk segíteni őket, hogy a lehető legmagasabb szintű tanulmányokat folytathassanak a világ legrangosabb felsőoktatási intézményeiben. A megszerzett tudásukat pedig, a Stipi szellemének megfelelően, később Magyarország érdekében, itthon kamatoztassák!”

Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány elnöke, miniszterhelyettes, Stipi instruktor az MCC szerepéről szólva kiemelte: „A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány idén első alkalommal, mint szakmai támogató partner, 100 millió Ft ösztöndíjtámogatással járul hozzá a Stipihez.” Hozzátette: „Magyarország kiemelt érdeke, hogy tudásalapú társadalmat építsen és higgyen a tehetségeiben. Olyan rendszert kell felállítani, amely nem gyököt von, hanem négyzetre emeli a tehetséget. A Stipi ilyen, a támogatásban részesülő kiemelkedő tehetségek jelentik Magyarország jövőjét, akik nem csak a tudásukat, hanem a kapcsolati hálójukat is hazánk javára tudják majd hasznosítani.”

A benyújtási határidőig 138 pályázat érkezett, ebből a szakmai Értékelőbizottság döntése alapján 68-an jutottak tovább a július 1-je és 4-e között Balatonszárszón megrendezett kiválasztótáborba, ezt követően a háromtagú Bírálóbizottság döntése alapján 34-en nyerték el az ösztöndíjat a B komponens, 13-an pedig a C komponens keretében. Ádám Veronika Széchenyi-díjas orvos, biokémikus, a Stipi Bírálóbizottságának tagja kiemelte: „A táborba jutott fiatalok tehetségéhez nem férhet kétség. Ezért olyan tehetségeket kerestünk, akikben megvan a szándék, hogy a későbbiekben továbbadják majd a tudásukat, egymásnak és az országnak egyaránt.”

A táborban olyan - szakmájukban ismert és elismert - instruktorok segítették a kiválasztási folyamatokat, akik példaként szolgálnak és személyes tapasztalataikkal támogatták a pályázókat a kiválasztás során. Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal ügyvezetője, Brain Bar alapítója, Stipi instruktor úgy véli: „Az idei Stipi ösztöndíjasok között ott vannak a jövő Karikó Katalinjai.”

Az Ösztöndíjprogram három komponensű: az "A komponens" a felvételi vizsgákon való részvételt, míg a "B komponens" és a „C komponens” a tanuláshoz szükséges feltételeket biztosítja. E kimagasló támogatásnak azonban ellentételezése, hogy a tanulmányaik után haza kell térniük, és a megszerzett tudásukat itthon kell, hogy kamatoztassák. A program – elsők között a világon – egyfajta fordított brain-drain-t valósít meg: a külföldi tudást szerzik meg a magyar fiatalok, és ez a tudás hasznosul a határainkon belül.

A pályázók a világ legrangosabb 64 felsőoktatási intézményébe pályázhattak (pl. University of Oxford, Harvard University, Columbia University, University of Cambridge, Massachusetts Institute of Technology, King's College London, stb.), de arra is volt lehetőségük, hogy a listán nem szereplő intézményt jelöljenek meg, amennyiben választásukat megfelelően alá tudták támasztani érvekkel, például egyes művészeti szakok esetében. A nyertesek között kiemelkedő a természettudományos és műszaki szakokra jelentkezők száma, a célországok között pedig az angolszász országok dominanciája jellemző: az Egyesült Királyságban 17-en, Hollandiában 7-en, az Amerikai Egyesült Államokban 4-en, Svájcban 2-en, valamint Dániában, Belgiumban, Portugáliában és Franciaországban 1-1 tehetséges magyar fiatal kezdheti meg ősszel tanulmányait a Stipinek köszönhetően.

Az idén elnyert ösztöndíjak összege 2 és 22 millió forint között mozog függően a célországtól, egy nyertes pályázóra átlagban 12 millió forint összegű támogatás jut. A 34 nyertes (20 férfi és 14 nő) közül 20-an középiskolából, míg 14-en felsőoktatási intézményből kerültek ki, az ösztöndíjra az ország minden tájáról, de még a határon túlról is pályáztak.

A program 2021-től a C komponenssel egészült ki, amely anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy a külföldi tanulmányaikat az Ösztöndíjprogram támogatásával már megkezdő, kiemelkedő tehetségű fiatalok képességeiket továbbra is optimális környezetben bontakoztathassák ki azon a külföldi egyetemen, amelyen már megkezdték tanulmányaikat. A 2020. évi B komponensének nyertesei közül 13-man folytatnak több éves tanulmányokat, számukra a bírálati döntés minden esetben pozitív volt, mindannyian elnyerték a következő évre is a támogatást, összesen közel 115 millió Ft értékben.


 

További híreink
A Bagossy Brothers Companyval, Illés Fanni paralimpikonnal és Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal indul a Nemzeti Tehetség Program idei kampánya
2024-03-27

Az eddigi évekhez hasonlóan a Nemzeti Tehetség Program (NTP) idei kampányát is ismert és elismert művészek, sportolók és tudósok támogatják: 2024-ben a Bagossy Brothers Company, Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus állt az ország legnagyobb tehetségtámogató programja mellé – jelentette be a kampányindító sajtótájékoztatón Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Az eseményen elhangzott, hogy a program forrását a költségvetési támogatás mellett továbbra is a tehetséggondozás iránt elkötelezett adózók 1%-os felajánlásai képezik. A program indulása óta az állampolgárok személyi jövedelemadójuk „második" 1%-ával összesen már több mint 19 milliárd forinttal támogatták a Nemzeti Tehetség Programot, amit idén is a 1823-as technikai szám megjelölésével tehetnek meg.

Részletek
Ismét lehet pályázni a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” és a „Tehetségbarát Önkormányzat” díjra
2024-01-24

A kiemelkedő munkát végző pedagógusok, tehetséggondozók erkölcsi és anyagi elismerésére három kategóriában lehet ajánlást tenni, míg az önkormányzatok két kategóriában pályázhatnak. A díjak odaítélésének fő célja, hogy megbecsülje a fiatalok tehetséggondozásáért elkötelezett szakembereket és önkormányzatokat.

Részletek
Idén a szolnoki tehetségeké a főszerep
2023-11-11

Ismét itt a helyi tehetségtámogatás hónapja! A tehetséges fiatalokra elsőként a környezetük figyel fel, itt kapják meg az első inspirációt, ezért kiemelten fontos, hogy helyben is megfelelő támogatást kapjanak. A Nemzeti Tehetség Program (NTP) a helyi közösségek nélkülözhetetlen tehetségtámogató szerepére hívja fel a figyelmet novemberben, amely immár negyedik éve a helyi tehetségtámogatás hónapja. Az idei évben Szolnok mint a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal tavaly már második alkalommal elismert település kerül a figyelem középpontjába. A városban kiváló lehetőségek állnak a tehetséges fiatalok rendelkezésére, az NTP programjainak köszönhetően pedig jelentős segítséget kapnak a diákok, valamint mentoraik és a tehetséggondozó szervezetek.

Részletek