2021-10-08

Együtt, felelősséggel a tehetségekért – elkezdődött a Budapest Talent Summit

A legfontosabb erőforrásaink a tehetséges fiatal emberek – jelentette ki a Budapest Talent Summit nyitónapján elhangzott köszöntőjében Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. A Magyar Tudományos Akadémia falai között zajló nemzetközi csúcstalálkozó központi témája a tehetséggondozás.

Együtt, felelősséggel a tehetségekért – elkezdődött a Budapest Talent Summit

A nyitónapon a házigazda nevében Kollár László Péter, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, az esetek többségében időre van szükség ahhoz, hogy egy fiatal kibontakoztathassa a tehetségét. A Magyar Tudományos Akadémia ennek érdekében tesz meg minden tőle telhetőt, különböző támogatásokkal képez hidat a kutatók és a tehetségek között.

– A tehetség önmagában nem minden, csak szüntelen gyakorlással érheti el legnagyobb csillogását – tette hozzá.

A Nemzeti Tehetség Központ által szervezett „Budapest Talent Summit” című nemzetközi konferenciának az a célja, hogy a meghívott nemzetközi delegáltak és szakemberek megismerjék Magyarország átfogó tehetséggondozó stratégiáját, a világon egyedülálló Nemzeti Tehetség Programot, annak legfontosabb elemeit és az elért kiemelkedő eredményeket. A konferencián nemzetközi szintű szakemberek, diplomaták, állami vezetők, a Nemzeti Tehetség Program elismert tehetségei, mentorok, instruktorok, művészek, szervezetek vesznek részt.

A tehetségekért dolgoznak

– Büszkék vagyunk a magyar emberek szellemi alkotásaira, hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel és kitartásukkal újra naggyá teszik Magyarországot, írja alaptörvényünk – kezdte köszöntőjében Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. – Örömmel állok most itt, hiszen néhány hete rendeztük meg a Budapesti Demográfiai Csúcsot, ahová az egész világról érkeztek kiemelkedő vendégek, hogy kiálljanak a családbarát gondolkodás mellett. Most pedig a Nemzeti Tehetség Központ irányítja a figyelmet a tehetségek támogatásának fontosságára.

– Tízmillió ember hazájában élünk, nem nagy az országunk, de a történelmünkben bizonyítottuk, hogy tehetségben a világ élvonalában vagyunk, büszkék lehetünk rájuk, Nobel-díjasainkra, olimpiai bajnokainkra – mutatott rá a miniszterasszony. – A legfontosabb erőforrásaink a tehetséges fiatal emberek. Azon dolgozunk, hogy a magyar párok gyermekvállalásának ne legyen anyagi akadálya, emellett pedig tehetségeink megbecsültsége is emelkedjen. Hiszünk a támogatásukban, értük dolgozunk – hangsúlyozta.

– Mi három gyermeket nevelünk otthon, rajtuk is látom, hogy milyen felelősséget jelent a tehetséggondozás – tette hozzá családanyaként a tárcavezető. – A legidősebb fiam matematika és fizika iránti érdeklődését én már nem is tudom követni. A középső gyermekem zenei érdeklődése kimagasló, a férjemmel csodálkozunk is, mert egyikünknek sincs jó hangja. A kislányunk még fiatal, széles körű az érdeklődése, még nem tudja pontosan, mi érdekli a legjobban, de jelenleg orvos szeretne lenni. Azért dolgozunk, hogy minél több tehetséges gyermek válthassa valóra az álmait – mondta Novák Katalin.

Magyarország egyre jobban áll

– A tehetség kibontakoztatásában türelemre és aktivitásra van szükség – jelentette ki Prof. Dr. Albert Ziegler, az ECHA elnökhelyettese, a Világ Tehetségközpont vezetője, a női STEM tehetségek online mentorálására szolgáló CyberMentor társalapítója, aki előadásában rámutatott az oktatás és a tehetséggondozás világban tapasztalható helyzetére.

– Erőforrásokra és támogatásra van szükség, innovatív megoldásokra és minél több tehetséggondozó központra. Ezekben Magyarország egyre jobban áll – gratulált hazánknak a professzor.

Mindenki tehetséges valamiben

Az albán oktatás-, sport- és ifjúságügyi miniszter, Evis Kushi, illetve a szerb Sport és Ifjúságügyi Minisztérium államtitkára, Milan Savić is betekintést engedett országának a fiatalokat és a tehetségeket támogató programjaiba és gyakorlataiba.

 

– Mindenki tehetséges valamiben, de semmi sem állandó és magától értetődő. Isten adománya a tehetség, a legnagyobb ajándék pedig, ha ezt megfelelően gondozzuk – jelentette ki az albán miniszterasszony.

Komoly felelősség a tehetséggondozás

A program első kerekasztal-beszélgetésén Novák Katalin foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat az általa megálmodott, a világon egyedülálló Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramról. Elmondta, úgy választják ki a kiemelkedő tehetségű fiatalokat, akiknek az a tervük, hogy a világ legjobb egyetemein tanulhassanak, hogy egy háromnapos kiválasztótáborban jobban megismerik őket, kvalitásaikat és innovatív ötleteiket. A külföldön tanuló, vagy oda felvételt nyert magyar hallgatók tanulmányainak költségét teljes egészében a magyar állam finanszírozza.

– Színes instruktori gárda állt össze, olyan szakembereket kellett megtalálnunk, akiktől emberi oldalról is lehet tanulni és emellett megvan bennük a hátralépés képessége – mutatott rá Novák Katalin. – Ebben a programban nem lehet félszívvel részt venni, ez komoly felelősség. Ez arról szól, hogy ezekből a fiatalokból kihozzuk a legtöbbet. Együtt mentünk a táborba is, egy hátizsákkal felszálltunk egy vonatra a Déli pályaudvaron, majd jöhetett a nagyon intenzív néhány nap. Számomra is roppant megtisztelő volt, hogy ott lehettem. Nem sokat aludtunk, de mindenki élvezte.

– Amikor miniszterelnök úrral hivatalos útra utaztunk Londonba, megemlítette, hogy szeretne találkozni az ott tanuló stipis diákokkal – mesélt egy korábban nem publikált történetet a családügyi miniszter. – Beültünk egy pubba és hosszan beszélgettünk a srácokkal. Egy fénykép vagy bejegyzés sem készült, nem azért csinálta, pusztán őszintén érdekelte az ösztöndíjasaink kinti élete.

– Az a program célja, hogy azzal foglalkozzanak a fiatalok, ami a tényleges feladatuk – világított rá a Stipendium Peregrinum vállalására Novák Katalin. – Ilyen nagyvonalú ösztöndíj-támogatás nincs máshol a világon. Ez ránk is felelősséget ró, de az ösztöndíj egyben a hallgatóknak is felelősséget jelent. Hiszem, hogy a megszerzett tudásból Magyarország is profitálhat – hangsúlyozta.

„Célozzuk a csillagokat, maximum a Holdon kötünk ki!”

Novák Katalin mellett részt vett a kerekasztal-beszélgetésen Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok vívó, Balázs János zongoraművész és Stumpf Kata, a Konnekt Egyesület elnöke – mindannyian instruktorként voltak jelen, illetve négy ösztöndíjas, Janzsó Róbert, Beleznay Maya, Földi Teodor és Gergely Bence.

– Általában a páston én vagyok a figyelem középpontjában, de itt most más volt a feladatom – mondta Szilágyi Áron. – A kiválasztótáborban azt láttam a fiatalokon, hogy mindenki teljes energiával veti bele magát a feladatokba. Örömmel vettem részt az egész folyamatban.

– Szenvedélyesen hiszek a tehetségekben, egyedülálló kezdeményezés, amely úgy kell itthon, mint egy falat kenyér – jelentette ki Balázs János. – Magyarország kifogyhatatlan a tehetségekből, nagyon szerencsés most a csillagállás, inkább nem alszom, de ebben nagyon jó részt venni – utalt első táborának nehézségeire a zongoraművész, aki azt is hozzátette, életében most táborozott először, miután fiatalabb korában csak a hangszerének élt.

A Stipendium Peregrinum-nyertes diákok egyetértettek abban, hogy a program révén lehetőséget kaptak arra, hogy nemcsak a saját, de hazájuk életét is megváltoztathatják. Mint mondták: „Célozzuk a csillagokat, maximum a Holdon kötünk ki!”

 

 

forrás: https://csalad.hu/csaladban-elni/egyutt-felelosseggel-a-tehetsegekert-elkezdodott-a-budapest-talent-summit

További híreink
A Bagossy Brothers Companyval, Illés Fanni paralimpikonnal és Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal indul a Nemzeti Tehetség Program idei kampánya
2024-03-27

Az eddigi évekhez hasonlóan a Nemzeti Tehetség Program (NTP) idei kampányát is ismert és elismert művészek, sportolók és tudósok támogatják: 2024-ben a Bagossy Brothers Company, Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus állt az ország legnagyobb tehetségtámogató programja mellé – jelentette be a kampányindító sajtótájékoztatón Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Az eseményen elhangzott, hogy a program forrását a költségvetési támogatás mellett továbbra is a tehetséggondozás iránt elkötelezett adózók 1%-os felajánlásai képezik. A program indulása óta az állampolgárok személyi jövedelemadójuk „második" 1%-ával összesen már több mint 19 milliárd forinttal támogatták a Nemzeti Tehetség Programot, amit idén is a 1823-as technikai szám megjelölésével tehetnek meg.

Részletek
Ismét lehet pályázni a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” és a „Tehetségbarát Önkormányzat” díjra
2024-01-24

A kiemelkedő munkát végző pedagógusok, tehetséggondozók erkölcsi és anyagi elismerésére három kategóriában lehet ajánlást tenni, míg az önkormányzatok két kategóriában pályázhatnak. A díjak odaítélésének fő célja, hogy megbecsülje a fiatalok tehetséggondozásáért elkötelezett szakembereket és önkormányzatokat.

Részletek
Idén a szolnoki tehetségeké a főszerep
2023-11-11

Ismét itt a helyi tehetségtámogatás hónapja! A tehetséges fiatalokra elsőként a környezetük figyel fel, itt kapják meg az első inspirációt, ezért kiemelten fontos, hogy helyben is megfelelő támogatást kapjanak. A Nemzeti Tehetség Program (NTP) a helyi közösségek nélkülözhetetlen tehetségtámogató szerepére hívja fel a figyelmet novemberben, amely immár negyedik éve a helyi tehetségtámogatás hónapja. Az idei évben Szolnok mint a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal tavaly már második alkalommal elismert település kerül a figyelem középpontjába. A városban kiváló lehetőségek állnak a tehetséges fiatalok rendelkezésére, az NTP programjainak köszönhetően pedig jelentős segítséget kapnak a diákok, valamint mentoraik és a tehetséggondozó szervezetek.

Részletek