2022-11-23

ISMÉT TÖBBMILLIÓ FORINTOT ÉRHET EGY INNOVATÍV ÖTLET – Társadalmilag hasznos ötleteket várnak a START Programra!

Újra meghirdetik az idén tavasszal első alkalommal kiírt START ösztöndíjprogramot, amely most is a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja, jelentette be Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár. A program során az anyagi támogatás mellett intenzív képzés és mentorálás is vár a legkreatívabb ötletgazdákra. A pályázat lebonyolítója a Nemzeti Tehetség Központ, szakmai együttműködő partnere ezúttal is a Design Terminal. Jelentkezni december 20-ig lehet a startprogram.designterminal.org oldalon.

ISMÉT TÖBBMILLIÓ FORINTOT ÉRHET EGY INNOVATÍV ÖTLET – Társadalmilag hasznos ötleteket várnak a START Programra!

A pályázat a Nemzeti Tehetség Program keretén belül valósul meg.

A 2023. január 27-én induló ösztöndíjprogramra 2022. december 20-ig lehet benyújtani a pályázatokat: egy üzleti koncepcióban kidolgozott ötletet, ennek költségtervét és egy kétperces videót, amelyben a jelentkezők bemutatják eddigi szakmai útjukat és jövőbeli céljaikat. A START Programba bejutó innovátorok most is bruttó 3 millió forintnyi kezdőtőkét nyerhetnek, amellyel megalapozhatják vállalkozási ötletüket. A háromhónapos folyamatot záró, jövő márciusi Demo Day eseményen ráadásul két résztvevő elnyerheti a további bruttó 5 millió forintos jutalmat is.

Az Ösztöndíjprogram a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg, amelynek köszönhetően évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programokon. A START Programra azokat a pályázatokat várják, akik ötletes megoldásukkal segítenék a magyar társadalmat, és ebből sikeres vállalkozást is építenének. „Az innováció az egyik legfontosabb hívószó a XXI. században. Magyarországnak nagyon fontos az a tudás, amit a humán és társadalmi innováció jelent, éppen ezért támogatjuk a társadalmilag hasznos vállalkozásokat és úgy határoztuk meg a pályázati témaköröket, hogy mind egy-egy társadalmilag jelentős, fontos területet céloz meg.” – hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.  

Három új, napjaink kihívásait érintő témakörben lehet benyújtani a jelentkezéseket: az egészségügy és szociális kérdéskör címszó alatt olyan szolgáltatás- és termékötletekkel lehet pályázni, amelyek az egészségügyi és szociális rendszer (állami és magán egyaránt) hatékonyságára, betegségek megelőzésére és a széleskörű egészségtudatosságra kínálnak megoldást. Zöld küldetéssel is várják az ötleteket: ebben a kategóriában az a cél, hogy a vállalkozók tegyék lehetővé a felhasználók számára a tudatosabb, kevésbé pazarló életmódot, és mutassák meg számukra azt, hogyan csökkenthető a környezetszennyezés. A közösséget szolgáló ötletekre is kíváncsiak a szervezők. A kiírás szerint olyan eszközöket, termékeket és szolgáltatásokat keresnek, amelyek az idősek, fiatalok, rászorulók életszínvonalát emelik, megoldást nyújthatnak a hétköznapi problémáikra és az elszigetelődés nehézségeire.

Pályázni most is technológiai alapú termék- vagy szolgáltatásötlettel lehet, akár kezdetleges tervekkel is. A mostani kiírásban a nonprofit vállalkozások jelentkezését is várják. Egyénileg indulhatnak a vállalkozó szelleműek, de társakat is lehetőségük van bevonni. A programba 20 pályázó kerül be, akik a személyre szabott mentorálás során kiváló szakemberektől tanulhatnak és hatékonyan bővíthetik kapcsolati hálójukat is. A Nemzeti Tehetség Központ sokszínű tevékenysége során arra törekszik, hogy a kiemelkedően tehetséges fiatalok számára az érvényesüléshez szükséges feltételeket biztosítsa. „Tavaly több mint 100 fiatal jelentkezett innovatív ötleteivel START Programunkra. Reméljük, hogy idén ez a szám csak nőni fog, és egyre több fiatal érez majd magában motivációt saját vállalkozásának beindítására! A START Program ehhez pénzügyi és szakmai támogatást nyújt!” – hangsúlyozta Dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

További híreink
Meghosszabbították a jelentkezést a tanári tehetséggondozási ösztöndíjprogramra
2023-09-21

Meghosszabbított jelentkezéssel várják a pályázatokat a Köbüki néven elindított tanári tehetséggondozási ösztöndíjprogramra – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön.

Részletek
Már lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Program idei támogatásaira
2023-09-15

2023-ban mintegy 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban a tehetségek támogatására. Ebben az évben az NTP rendszere sok szempontból megújul azzal a céllal, hogy átláthatóbbá és az eredményei mérhetőbbé váljanak. A tehetségek azonosítása egységes szempontok alapján történik azért, hogy a lehető legtöbb fiatal elérhető legyen. Végig lehet követni útjukat, melynek végén mérhető tehetségük hasznosulása, összekötve őket a felvevő területekkel. Ezeknek a szempontoknak a megvalósítására idén pilot programot vezetünk be, majd 2024-től egy mindenki számára nyitott rendszer jöhet létre.

Részletek
„Köbüki” tehetséggondozó tanári ösztöndíj 2023
2023-08-22

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelővel együttműködésben a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2023-2024. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet tehetséggondozó pedagógusok, oktatók támogatására.

Részletek