Adó 1%
Logó
2024.05.23

Minden cselekvés mozgatója: a motiváció

Semmi nem motivál jobban, mint amikor azzal foglalkozhatunk, amiben igazán jók vagyunk. A motivációnak jelentős szerepe van a tehetség megnyilvánulásában, kibontakozásában és a tehetségfejlesztésben egyaránt.

Az egyik legnehezebb kérdés a szülők és pedagógusok számára is a motiváció. A kiemelkedő teljesítményhez szükséges a megfelelő motiváció megléte, amely kölcsönhatásban áll a környezettel, a családdal, az iskolával, a társas közeggel, elsősorban a kortársakkal.

Ahhoz, hogy a fiatalkori tehetség kifejlődhessen, a gyerek részéről szorgalomra, a család részéről pedig támogatásra van szükség. Fontos megfelelően motiválni a gyereket, vagyis adni neki valami célt, amiért szívesen küzd. A külső motiváció, például a jutalom csak addig hatásos, amíg a gyerek azt folyamatosan kapja. Ha megszűnik, úgy fog elapadni az érdeklődés és a szorgalom is. Sokkal erősebb a belső motiváció, amikor a gyerek azért foglalkozik valamivel, mert magában a tevékenységben leli örömét. Szülőként ezért is fontos odafigyelnünk, hogy a gyerekünk olyan szakkörbe vagy különórára járjon, amit a tanárok és tananyag, illetve a tanítás módszertana maga érdekessé tud tenni. Így ugyanis a gyerek élvezni fogja a munkát. Szintén fontos, hogy a különórák úgy legyenek felépítve, hogy a tananyaggal folytatott munka során sikerélmények is érjék a gyereket: ezek a kis győzelmek ugyanis folyamatosan növelik az önbizalmat, és már magukban motivációt adnak a további erőfeszítésre.

„A motiváció a személyiség sarkalló ereje.” Allport

Gyakran a motivációt az iskolai eredményekkel azonosítjuk, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez nem mindig az iskolai teljesítményről szól. Vannak olyan gyerekek, akik nagyon motiváltak a célok elérésében, de ezek a célok nem kapcsolódnak az iskolához. Például egy tehetséges tinédzsert jobban érdekelhet egy önkéntes közösségi program megszervezése, mint az iskolai munka.

„Életünk legszebb élményei nem passzív, befogadó, ellazult állapotban érnek bennünket – noha az ilyenek is lehetnek élvezetesek, ha keményen megdolgoztunk értük. A legszebb pillanatok általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghez vigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot. A tökéletes élmény tehát olyasvalami, ami nemcsak úgy megtörténik velünk, hanem inkább mi hozzuk szándékosan létre.” Csíkszentmihályi Mihály

A tehetséges gyerekek motivációs jellemzői: a kivételes érdeklődés, a kitartó munkavégzés, energikusság – ezek néha rendkívüli mozgatóerőt sejtetnek. A tehetséges gyerekeknél a motiváció erőssége az, ami feltűnik: ha valamit akarnak, akkor azt nagyon akarják, kitartóbban, hosszabban teszik, amit tesznek. Az érdeklődés a szocializáción múlik. Nagyban behatárolja már egészen kicsi kortól, hogy mit mutat a gyereknek a család a világból. A kíváncsiság – az ismeretlen felfedezésére és vizsgálatára ösztönző motivációs hajtóerő – a túléléshez éppoly nélkülözhetetlen, mint az éhség. A leghatékonyabb motiváció a pozitív énkép és a kíváncsiság által támogatott, a teljesítmény és siker elérésére irányuló belső hajtóerő.

Mit tehetnek a szülők a tehetséges gyerekek motiválásáért?

  • A szülők segítsenek a gyereküknek kapcsolatot találni az iskolai munka és az érdeklődési területük között!
  • Néha a gyerekeknek nincs motivációjuk, mert nem látják a kapcsolatot a munkájuk, a célok és érdekek között. A gyereknek, aki űrhajós akar lenni, tudnia kell, hogy a matematika és a tudomány fontos szerepet tölt be az ilyen munkákban.
  • A pozitív megerősítés, a támogató szülői és nevelői magatartás és kommunikáció egy olyan kapaszkodó a gyerekek számára, amely nemcsak a konkrét tanulási helyzetekben segítheti őket, de a mindennapok során is talán a legerősebb motiváció ahhoz, hogy képesek legyenek előre tekinteni.
  • Támogassa a tehetséges gyerek érdeklődését!
  • A gyereknek lehetőséget kell biztosítani, hogy megtanulja és feltárja az érdeklődését. Azok a gyerekek, akik érdeklődési körüket felfedezhetik, nagyobb valószínűséggel tartják életben a tanulás iránti szeretetüket.


Figyelmébe ajánljuk "A belső motiváció, mint hajtóerő" című írásunkat is.

Aktuális hírek