Inspiráló találkozás a tehetségekkel – szakmai nap a Talentum Hungaricum programban
A programot Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára és Sándor-Kovács Dóra, az Nemzeti Tehetség Központ (NTK) ügyvezetője nyitotta meg. Gratuláltak mindketten az új ösztöndíjasoknak, és elmondták, hogy rekordszámú, magas színvonalú pályázat érkezett be, így az értékelő bizottságnak nehéz dolga volt, amikor dönteniük kellett arról, hogy ki kerüljön be a Talentum Hungaricum programba.
A tehetséggondozás nemzeti ügy
Nagy-Vargha Zsófia kiemelte, hogy a Nemzeti Tehetség Program (NTP) és annak részeként a Talentum Hungaricum a magyar tehetséggondozás zászlóshajója. Mint mondta, a program lényege, hogy megtalálják és támogassák azokat a fiatalokat, akik tudásukkal és művészetükkel gazdagítják az országot. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: évente mintegy 350 ezer tehetséget és szakembert ér el az NTP, amely nemcsak kulturális, hanem nemzetgazdasági és diplomáciai értéket is teremt. A Talentum Hungaricum kapcsán felidézte, hogy 2022-ben hallotta először a mentoráltakat klasszikus zenei koncerten, és azóta mennyit fejlődött a program, hiszen már több műfajba lehet jelentkezni: könnyűzene, jazz, népzene, modern tánc és néptánc is a kategóriák között van.
Sándor-Kovács Dóra a Talentum Hungaricumot egyfajta „művészeti inkubációs programnak” nevezte, ahol a pályakezdő művészek biztonságos környezetben minden segítséget megkapnak a fejlődéshez. A program minőségét a kiváló mentorok is garantálják. Az NTK vállalkozói tehetségeket támogató START programcsaládjának résztvevőihez hasonlóan a fiatal művészek is ötleteket valósítanak meg, és foglalkozniuk kell olyan szakterületekkel is, mint a PR, a menedzsment vagy a jog. Sándor-Kovács Dóra kérte a jelenlévő ösztöndíjasokat, hogy jelezzék, hogy milyen segítséget igényelnek, küldjék el javaslataikat a programmal kapcsolatban.
Példaképek – Közösség – Inspiráció
Bemutatkozott a Talentum Hungaricum csapata: Fehér Elemér szakmai vezető, Sándor-Kovács Dóra ügyvezető és dr. Csáky Gyopárka programigazgató ismertették a program idei céljait és működését. Elhangzott, hogy a 140 jelentkező formációból 61 fiatal művész került be a programba, akik hat hónapon át dolgoznak mentoraikkal. A vezetők hangsúlyozták a tudatos felkészülés, az együttműködés és az inspiráló közösség fontosságát. A mentorok között olyan elismert művészek is szerepelnek, mint Rúzsa Magdi, Aradi Mária, Bacsó Kristóf és Berecz István. A résztvevők stúdiófelvételt készíthetnek, felléphetnek a tavaszi nagykoncerten, havi ösztöndíjat kapnak, valamint hazai és nemzetközi fellépési lehetőségeken keresztül fejlődhetnek tovább.
Hogyan érvényesülhet egy fiatal művész?
Zenei menedzsment workshopunkon Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum igazgatója, Rákos Dániel Oszkár, a Fekete Zaj Fesztivál programigazgatója és az A38 programszervezője, valamint Hornyák Balázs, a Kaposfest fesztiváligazgatója osztották meg tapasztalataikat arról, hogyan találhat utat egy fiatal művész a fesztiválok világába, és milyen eszközökkel tudja felhívni magára a szakma figyelmét.
Mindannyian hangsúlyozták: a siker egyik kulcsa az, hogy a fiatal művészek már tanulmányaik alatt is aktívan keressék a bemutatkozási lehetőségeket, akár látogatóként, akár fellépőként kapcsolódjanak be a szakmai közegbe. A beszélgetés résztvevői kiemelték, hogy a kitartás, az önazonosság és a tudatos pályaépítés ma már éppoly fontos, mint a zenei vagy táncos tehetség. A művészi karrierhez ma hozzátartozik a tudatos kommunikáció, a saját arculat kialakítása és a közönséghez való kapcsolódás is – akár személyesen, akár a digitális térben. A szakemberek szerint a közösségi média jelenléte nem csupán promóciós eszköz, hanem a művészi üzenet része, amelyen keresztül a fiatal alkotók kapcsolatot építhetnek a közönségükkel és a szakmával egyaránt.
A panelbeszélgetés egyik központi üzenete az volt, hogy a tehetség önmagában nem elég: szükség van vízióra, egyéni hangra és tudatos célkitűzésekre. A fesztiváligazgatók arra bátorították a fiatalokat, hogy ne féljenek új utakat keresni, akár a műfaji határok átlépésével is. A közönség érzékeny az önazonosságra és az eredetiségre, ez az, ami megkülönbözteti a jó produkciót a felejthetőtől. A valódi siker titka, hogy a művész a tudását és személyiségét egységben tudja megmutatni, és így marad emlékezetes.
Művészet és stratégia
Az alkotói út tudatos oldaláról osztotta meg gondolatait a TH mentora, Gubik Petra színművész, előadóművész, dalszerző és Meczner Vera művészeti menedzser, a Művészmenedzsment című könyv írója. A beszélgetés során mindketten hangsúlyozták: a tehetség csak akkor tud kibontakozni, ha a művész meg meri mutatni önmagát, a saját hangját, egyéniségét, érzékenységét. Gubik Petra arról beszélt, mennyire fontos, hogy a fiatalok ne másokat akarjanak utánozni, hanem megtalálják, mi az, ami őket igazán kifejezi. Meczner Vera ehhez kapcsolódva kiemelte: a szakmai alázat és a folyamatos fejlődés mellett a legfontosabb, hogy az alkotó örömét lelje abban, amit csinál – mert ez az, ami a közönség számára is átélhetővé teszi a művészetet.
Petra elárulta, hogy korábban versenyszerűen sportolt, és mellette foglalkozott a színművészettel is, de nem tudta mindkettőt teljes erőbedobással csinálni, és végül a színművészetet választotta. Ennek kapcsán felhívta a mentoráltak figyelmét a fizikai erőnlét és egészség karbantartásának fontosságára, amely az előadóművészetben elengedhetetlen. Véleménye szerint a tehetség velünk született alapállapot, amelyet azonban folyamatosan fejleszteni, ápolni kell. Szerencsésnek nevezte magát, mivel szülei már nagyon korán megnyitották számára a tehetsége kibontakoztatásához szükséges kapukat.
Vera hangsúlyozta a tudatos karriertervezés fontosságát, hiszen a művészeti pálya tudatos döntések sorozata onnantól kezdve, hogy szólóban vagy társulatban/zenekarban játszik-e a művész, odáig, hogy milyen típusú megbízásokat vállal el. A művész és a menedzser közötti viszony egy bizalmi kapcsolat, amelyhez idő kell, hogy kialakuljon és a nehézségek, konfliktusok tesztelik.
Mentorok kerekasztala – tapasztalat, útmutatás, inspiráció
A szakmai nap zárásaként a program négy mentorával – Rúzsa Magdival, Aradi Máriával, Bacsó Kristóffal és Berecz Istvánnal – beszélgetett Sándor-Kovács Dóra. A panelben a művészek saját tapasztalataikon keresztül adtak útmutatást a fiatal alkotóknak: hogyan lehet egyensúlyt találni a hivatás és a magánélet között, miként érdemes kezelni a pályakezdés bizonytalanságait, és mit jelent számukra a mentorálás felelőssége.
Rúzsa Magdi elmondta, hogy szerinte a hitelesség és az önazonosság a legfontosabb. A művészeti pálya elején még mindenkinek meg akar felelni a művész, később azonban már formálhatja közönségét, és bemutathatja azt is, ami a szívéből jön. Aradi Mária a klasszikus balettművészi pálya tudatosságáról beszélt, kiemelve, hogy a technikai tudás mellett legalább ilyen fontos az érzelmi intelligencia és a színpadi jelenlét. Bacsó Kristóf a kísérletezés szabadságát hangsúlyozta, szerinte a legizgalmasabb pillanatok azok, amikor a művész mer új hangzásokat, szokatlan megoldásokat kipróbálni. Berecz István pedig a hagyomány és a kortárs szemlélet kapcsolatáról szólt: szerinte a népzene akkor él tovább, ha a fiatal generáció bátran formálja, és saját nyelvén szólaltatja meg.
A mentorok egyetértettek abban, hogy a tehetség kibontakozásához nem csupán szakmai tudásra, hanem nyitottságra, alázatra és közösségre is szükség van. A Talentum Hungaricum mentorprogramja éppen ezt kínálja: biztonságos közeget, ahol a fiatal művészek támogatást, inspirációt és szakmai útmutatást kapnak. A beszélgetés zárásaként mindannyian arra biztatták a résztvevőket, hogy legyenek kíváncsiak, kérdezzenek és használják ki a program adta lehetőségeket – hiszen ezek a tapasztalatok indíthatják el őket a hosszú távon is sikeres művészi pályán.
A szakmai nap programja során bemutatkoztak a Talentum Hungaricum tehetségei is, fellépett a Tűzkő Salamon kvintett, Puporka Jenő és Foskolos Bettina, Mocskonyi Dörgő, valamint Bacsó Kristóf és az Emingó.
Új kulturális tartalmak születnek
A Talentum Hungaricum program célja, hogy a tehetségek nemcsak művészként, hanem a magyar kultúra nagyköveteiként is fejlődjenek. Az idei év programja a hagyomány és megújulás jegyében zajlik, a különböző műfajok fúzióiból pedig új, izgalmas kulturális tartalmak születnek.
A szakmai nap inspiráló kezdése volt annak az útnak, amelyen a fiatal tehetségek mentoruk támogatásával elindulhatnak, hogy művészetükkel tovább gazdagítsák Magyarország kulturális örökségét.