Adó 1%
Logó
2026.02.02.

Ötlettől a magabiztos startig: támogatás már a kezdetektől

Megnyitóbeszédekkel, majd közösségépítő és piackutatási workshopokkal indult el a START program idei évada. A nyitónap már az első órákban egyértelművé tette: a START nem csupán verseny, hanem gondosan felépített fejlesztési program, amely a vállalkozásindítás legkorábbi, legérzékenyebb szakaszában nyújt fejlődési lehetőséget a fiatalok számára.

A megnyitón Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője a program komplexitását állította középpontba. Elmondta: a Nemzeti Tehetség Program minden területen arra törekszik, hogy átfogó támogatást nyújtson, és ez alól a vállalkozói tehetségterület sem kivétel. Kiemelte, hogy a program tudatosan a vállalkozások legkorábbi fázisában segít a fiatal útkeresőknek: ott, ahol más támogatási formák még kevésbé elérhetőek. A START ebben a szakaszban stabil tudást, támogató közösséget és iránymutatást ad, mindezt úgy, hogy a résztvevőktől sem tulajdonrészt, sem későbbi kötelezettségeket nem kér. A hangsúly azon van, hogy a fiatalok szabadon, saját döntéseik mentén építhessék fel vállalkozásukat.

Jónás László, a Design Terminal szakmai igazgatója beszédében kiemelte a Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminal együttműködésének jelentőségét, ahol az intézményi erőforrások és a szakmai tudás egymást erősítve jelennek meg. A START célja nem az, hogy egy-egy területre specializálja a résztvevőket, hanem hogy minden fontos vállalkozási aspektusból – pénzügy, marketing, értékesítés, csapatépítés – annyi tudást adjon, amennyi alapján felelős döntést tudnak hozni saját ötletük jövőjéről.

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára díszvendégként köszöntötte a résztvevőket. Beszédében a Nemzeti Tehetség Program átfogó szerepét hangsúlyozta, amely a tehetségek felfedezésétől egészen tudásuk kibontakoztatásáig nyújt támogatást – nemcsak a fiataloknak, hanem azoknak a szakembereknek és mentoroknak is, akik segítik őket ezen az úton. A START programot olyan kezdeményezésként emelte ki, amely valóban képes arra, hogy egy ötletből piacképes termék szülessen. Rámutatott: bár a fiatalok bátrak és kreatívak, sokszor hiányzik mögülük a támogató közeg. A START program család éppen ezt a hiányt pótolja egy erős képzési és mentorációs rendszerrel, amely végigkíséri a résztvevőket az üzleti tervek bemutatásáig, majd azon is túl. Hangsúlyozta, hogy a kis- és középvállalkozások nemzetgazdasági jelentősége miatt a vállalkozóvá válás ösztönzése kiemelt cél, és ebben a fiatalok szerepe meghatározó.

A START program idei évadát komoly érdeklődés előzte meg. Összesen 82 pályázat érkezett az ország minden régiójából, valamint határon túli fiataloktól is. A pályázatok három témakörben érkeztek: fenntartható jövő (23 pályázat), közösségi élmények új generációja (30 pályázat), okos mindennapok (29 pályázat). A közel kiegyensúlyozott megoszlás azt jelzi, hogy a fiatalok relevánsnak érzik ezeket a témákat, és valós társadalmi, környezeti és technológiai kihívásokra keresnek megoldásokat.

A nyitónapon megszólaló résztvevők gondolatai jól kirajzolták, mit ad a START program a csapatoknak különböző élethelyzetekben. Kovács Alexandra designer, a Vitadu projekt megálmodója önálló alkotóként már sokat kihozott az ötletéből, de elérkezett arra a pontra, ahol külső szakmai támogatásra van szüksége. Számára a START elsősorban tanulási lehetőséget és kapcsolatépítést jelent: pénzügyi, marketing- és üzleti területen vár iránymutatást, miközben egy vállalkozó szemléletű közösség részévé válhat. A hosszú távú kapcsolatok és a közös gondolkodás fontosabbak számára, mint az azonnali anyagi előnyök.

A Mozizug csapat tagjai már gyakorlati tapasztalatokkal érkeztek: több vetítési szezont tudhatnak maguk mögött, és tudatosan készülnek arra, hogy projektjüket vállalkozássá formálják. Művészeti háttérrel rendelkeznek, ezért a START programtól elsősorban üzleti szemléletet, mentorok általi validálást és szakértői visszajelzéseket várnak. Számukra a kapcsolati háló bővítése és a partnerségek kialakítása kulcsfontosságú a továbblépéshez.

Az újfehértói DualPath csapat a tavalyi START Ideathon győztese. A START programot egy jóval komolyabb megmérettetésként élik meg, ahol folyamatos felkészültségre és kitartó munkára van szükség. Saját megfogalmazásuk szerint itt már nincs „könnyű szakasz”: a kihívások nagyobbak, a mezőny erősebb, ugyanakkor a fejlődés is látványosabb. A csapat számára a program egyik legnagyobb értéke, hogy hosszú távon hasznosítható vállalkozói tudást ad, függetlenül attól, milyen eredménnyel zárul a verseny.

A megnyitót követően a résztvevők aktívan bekapcsolódtak mentoraikkal együtt a közös munkába: a workshopok fókuszában a csapatok közötti kapcsolódás, valamint a piac valós igényeinek megértése állt. Már a nyitónapon hangsúlyossá vált az az alapelv, amely a START program egészét áthatja: az ötletek csak akkor válhatnak működő vállalkozássá, ha mögöttük tudatos gondolkodás, validáció és együttműködés áll.

Aktuális hírek