Adó 1%
Logó

Tanulmányi versenyek

A tehetség útján járva fontos, hogy visszajelzést kapjunk az elvégzett munka eredményéről, és tisztán láthassuk, fejlődési tervünkhöz képest mennyit haladtunk előre. A tanulmányi és művészeti versenyek támogatása ezért a Nemzeti Tehetség Program kiemelt területei közé tartozik.

A Program több pályázati lehetőséget biztosít annak érdekében, hogy ezek a megmérettetések megvalósulhassanak. A nagy hagyományú, hazai és Kárpát-medencei meghirdetésű versenyek közül 45 megrendezéséhez nyújtunk támogatást, valamint nyílt pályázat keretében további versenyek szervezéséhez is biztosítunk forrást.

Szintén kiemelt törekvésünk, hogy a tehetséges fiatalok nemzetközi környezetben is megmutathassák tudásukat, bajnokká válhassanak. Felkészüléseket, részvételüket külföldön megvalósuló tanulmányi, szakmai, művészeti és sportversenyeken, valamint diákolimpiákon minden évben kiemelten támogatjuk.

Aktuális hírek