35 éves a Magyar Tehetséggondozó Társaság: Jubileumi konferencia Pécsett
A kétnapos esemény házigazdája a Pécsi Tudományegyetem volt, a helyi Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda támogatásával, ami egyben a Nemzeti Tehetség Központ Minősített Tehetséggondozó Műhelye is. A konferencia szervezésében Turi Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Intézményének főigazgatója és a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke, a Bonis Bona életműdíjas szakember játszott kulcsszerepet.
A jubileumi esemény célja nemcsak a hálózatépítés és tapasztalatcsere volt, hanem a szervezet elmúlt három és fél évtizedes tevékenységének áttekintése a tehetséggondozáson át a programkínálat folyamatos bővítéséig.
A konferencia megnyitó előadását Nagy–Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára tartotta a 16 éves Nemzeti Tehetség Program új irányvonalairól. Kiemelte az adatalapú működésre való áttérést, ami a tehetség útjának nyomon követését segíti, valamint hozzájárul, hogy még inkább követhetőek legyenek a pályázatok. A Program megújult weboldalán a tehetséggondozásban érintett szakemberek, a tehetséges fiatalok és szüleik a Tehetségtérképen földrajzi és tehetségterület szerint kereshetnek programokat és fejlesztő lehetőségeket. Helyettes államtitkár asszony kiemelte a szakemberek hozzátételének fontosságát. A hamarosan meghirdetésre kerülő Köbüki ösztöndíjpályázat pedig a tehetséggondozásban kiemelt munkát végző pedagógusok munkáját ismeri el.
A plenáris előadások során Dr. Balogh László, a társaság elnöke visszatekintett a szervezet történetére, míg Prof. Dr. Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese a tehetséggondozás fontosságát emelte ki a felsőoktatásban. Tóth László Ákos, a Pécsi Tankerületi Központ igazgatója pedig a köznevelés kiemelt feladataként nevezte meg a tehetséggondozást. Turi Katalin az egyetem szellemiségét a szakmai tanácskozás méltó helyszíneként határozta meg, kiemelte a konferencia szakmai sokszínűségét, ami a magyar tehetséggondozás sokszínűségét is jelenti.
A konferencia résztvevői 11 szekcióban vitatták meg az óvodától a felsőoktatásig tartó tehetséggondozás legújabb módszereit és programjait, különös tekintettel az innovációra és digitalizációra. A felsőoktatási szekcióban bemutatásra került a Tehetséggondozás a felsőoktatásban tanulmánykötet, melyhez a Nemzeti Tehetség Központ szakmai tartalommal és lektorálással is hozzájárult. Az esemény nemcsak a tapasztalatcsere, hanem inspiráció forrás is volt egyben, mely tovább erősíti a tehetséggondozás hazai hálózatát.