Adó 1%
Logó
2024.12.02.

Híd a középiskola és a felsőoktatás között - szakképzés a fókuszban

A Minősített Tehetséggondozó Műhelyek olyan tehetséggondozó mintaintézmények, amelyek a tanulók számára biztosított mentori tevékenységek mellett részt vesznek a helyi tehetségprogramok kidolgozásában, a tehetségszűrési-, azonosítási rendszerek bevezetésében és rendezvények szervezésében, lebonyolításában is. Idén 7 új intézménnyel bővült az országot lefedő hálózat, amelyek közül Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikumot kérdeztük, meséljen az iskola kiemelkedő tevékenységéről.

Mit jelent, miért fontos számukra az MTM cím elnyerése?

Szeptemberben nagy örömmel értesültünk arról, hogy iskolánk három évre elnyerte a címet. Ez az elismerés nem csupán egy rangot ad számunkra, hanem a munkánk és az erőfeszítéseink fontos visszaigazolása is. A cím tehát nem csupán egy újabb kitüntetés számunkra, hanem egy újabb lendületet ad a tehetséggondozó munkánkhoz. Továbbra is elkötelezetten folytatjuk a fiatalok fejlesztését és támogatását, hiszen tudjuk, hogy a jövőnk az ő kezeikben van.

Mit remélnek, várnak attól, hogy MTM-ek lettek?

Mindenképpen azt, hogy új lehetőségek nyílnak meg előttünk. A további fejlesztés szempontjából nélkülözhetetlen, hogy olyan szakmai programokban vehetünk részt, amelyek elősegítik tehetséggondozó tevékenységeink színvonalának emelését. Az MTM programjai, műhelyfoglalkozásai és tréningjei révén olyan módszertani eszközökkel gazdagodhatunk, amelyek segítenek minket a tehetséggondozó tevékenységek fejlesztésében. Ezenkívül lehetőséget kapunk arra is, hogy kapcsolatba lépjünk más MTM intézményekkel, ezáltal bővítve tudásunkat és tapasztalatainkat.


Milyen szakmákat oktatnak és milyen formában?

A szakmai oktatás területén folytatott tevékenységünk célja, hogy a diákok számára olyan színvonalas képzéseket biztosítsunk, amelyek felkészítik őket a munkaerőpiac kihívásaira, azaz piacképes tudással hagyják el az iskolánkat. A képzési palettánk több ágazatot ölel fel. A gazdálkodás és menedzsment területén a pénzügyi-számviteli ügyintéző, valamint a vállalkozási ügyviteli ügyintéző szakmát is oktatjuk. Az informatika és távközlés ágazatban az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakma oktatását kezdtük el négy évvel ezelőtt. A rendészet és közszolgálat ágazatban képzésünk kiterjed a közszolgálati technikus képzés közigazgatási ügyintéző szakmairányra is.
Képzéseink - az igényekhez alkalmazkodva - nappali és esti tagozaton egyaránt elérhetők. A nyelvi előkészítő évfolyamunk képzési ideje összesen 6 év, amelyből az első év nyelvi felkészítést tartalmaz, angol nyelv oktatásával. Az új technikumi képzésben a diákok a 12. évfolyam végén előrehozott érettségi vizsgát tehetnek a közismereti tantárgyakból. A 13. évfolyam elvégzését követően a tanulók rendes érettségi vizsgát tesznek, és majd a szakmai vizsga eredménye lesz az 5. érettségi tantárgy. A 2024/2025-ös tanévben 16 osztállyal és összesen 488 tanulóval működünk, akik közül a legtöbben a pénzügyi-számviteli ügyintéző képzésben vesznek részt.

A szakképzés átalakítását követően hogyan alakult a technikusi képzésekre jelentkezők száma, valamint felkészültsége?

Az utóbbi években a szakképzés átalakítása jelentős változásokat hozott a középfokú beiskolázás terén. Egyre inkább tapasztalható, hogy a technikusi képzések iránti érdeklődés nem csupán nő, hanem a jelentkezők felkészültsége is emelkedik. Az új képzési struktúra bevezetésével egyértelmű trend figyelhető meg: a technikusi képzések a fiatalok számára egyre vonzóbb alternatívává válnak. Iskolánkba jó képességű, motiválható diákok érkeznek, akikkel jó dolgozni. A gazdálkodás és menedzsment ágazat, valamint az informatika és távközlés ágazat szakmái iránt túljelentkezés figyelhető meg. Ez arra utal, hogy a diákok egyre inkább felismerik a technikusi képzések kínálta lehetőségeket, és keresik a válságálló, jövedelmező szakmák közül a legjobbakat. Az angol nyelvi előkészítő évfolyam lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok a képzés végén magasabb szintű nyelvtudással rendelkezzenek, ami hozzájárul a versenyképességükhöz.

Milyen versenyek vannak, ahol a szakmai tehetséggondozás által megcsillogtathatják tudásukat a tanulók?


Minden tanévben elindítjuk a diákok felkészítését az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre. A legutóbbi tanévben büszkén mondhatjuk, hogy a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakmában 3. helyezést ért el egyik diákunk. Ez az eredmény nem csupán a diákok szorgalmának köszönhető, hanem a jól megtervezett és átfogó felkészítő programnak is, amely során a diákok alapos ismereteket szereznek a szakmát érintő kérdésekről. Támogatjuk továbbá a Közgazdasági Diákolimpián, a “Vigyázz, Kész Pénz” versenyen, a PénzÜgyesek tévés vetélkedőn vagy a K&H Privátbankár versenyen való részvételt is, valamint az Econventio Pénzügyi Kerekasztal Egyesülettel és a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karával együttműködve több versenyen is részt veszünk, amelyek segítik diákjaink fejlődését.

Milyen területeket kezelnek prioritásként a tehetséggondozó tevékenységeik között?

A tehetséggondozás az iskola élet szerves része, amely lehetőséget ad arra, hogy a kiemelkedő képességű diákok által elérhető legmagasabb szintű teljesítményt támogassuk. A tanulmányi és versenyeredmények, valamint a kompetenciamérések is egyértelműen mutatják, hogy az iskolában minőségi oktatás folyik, melyhez elengedhetetlen a magasan kvalifikált oktatók és a motivált diákok jelenléte.
A tehetséggondozás során kiemelt figyelmet fordítunk az egyéni foglalkozásokra matematikából, idegen nyelvekből, magyar nyelv és irodalomból. Fontos számunkra, hogy a kiemelkedő képességű diákokat támogassuk abban, hogy elérjék teljesítőképességük maximumát. Számos sport- és kulturális tevékenységben való részvételt is biztosítunk diákjainknak, amelyek hozzájárulnak a teljes személyiségük fejlesztéséhez.

Milyen eredményeket értek el szakmai és egyéb területeken?

Az elmúlt évek eredményei között szerepel az előbb említett Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma 3. helyezése, valamint a fenntarthatósági projektünk egy japán középiskolával, amely során angol nyelven dolgoztak a diákjaink. Számos versenyen elért helyezéseink közé tartozik az Implom József Kárpát-medencei Helyesíró Verseny döntője, ahol két alkalommal is előkelő helyezést értünk el, valamint a Helikon Ünnepségek, ahol ezüst és bronz minősítést szereztünk. Diákjaink rendszeresen kiemelkedő eredményeket érnek el matematika versenyeken és idegen nyelvi versenyeken, így az országos angol nyelvi projektversenyen (Hebe) is.

Mik a duális képzés tapasztalatai, valamint az előnyei? Mennyire kedvelik a diákok?

A 2024/2025-ös tanévben a 13. évfolyam számára elérhetővé vált a duális képzés, amely jelenleg 58 pénzügyi-számviteli ügyintéző szakos diák számára biztosít lehetőséget arra, hogy a tanulók valódi munkakörnyezetben szerezzenek tapasztalatot. A duális képzés lényege, hogy a diákok heti négy napot töltenek a duális partnereknél (többségük könyvelőiroda), míg egy napot az iskolában tanulnak. Ez a megoldás különösen előnyös a diákok számára, mivel nemcsak elméleti tudást, hanem gyakorlati tapasztalatot is szerezhetnek, amelyet közvetlenül a munkahelyükön alkalmazhatnak. A valódi munkakörnyezet motiváló hatással van rájuk, és segíti a tanulás hatékonyságát. Bátran állíthatjuk, hogy a duális képzés nem csupán egy új lehetőség, hanem a jövő oktatási formája, amely elősegíti a diákok piacképességének növelését és segíti a tanulás hatékonyságát.

Hogyan tudják megszólítani az általános iskolás korosztályt, amely az utánpótlásukat jelenti?

Oktatási intézményünk minden évben kínál olyan lehetőségeket, amelyek során a gyermekek megismerkedhetnek a különböző szakmákkal, játékos formában fejleszthetik tudásukat és készségeiket. Szeptember végén a Veszprémi Szakképzési Centrum által szervezett Szakmaszombat családi napon mi is képviseltettük magunkat. Ez nemcsak egy szakmabemutató, hanem igazi élmény is volt, amely során a diákok játékos foglalkozások keretében mélyedhettek el a pénzügyek világában. Az esemény célja volt, hogy a gyerekek olyan hasznos ismereteket szerezzenek, amelyek segítik őket a pályaválasztásban. A pályaválasztási nyílt napjaink mellett a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében minden évben pályaválasztási és szakmabemutató napon veszünk részt. Ezen a programon iskolánk szakmai profiljának és képzési kínálatának bemutatására kerül sor, amely lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődő diákok és szüleik személyesen tapasztalják meg, milyen szakmák közül választhatnak, megismerjék iskolánk szellemiségét.
Pénziránytű bázisiskolaként Pénziránytű foglalkozásokat is megvalósítunk az általános iskolák tanulói számára. Ezen foglalkozások keretében a gyerekek játékos formában tanulják meg a pénzügyi ismeretek alapjait.

Milyen együttműködéseik vannak felsőoktatási intézményekkel?

A Pannon Egyetem és a velük való szakmai együttműködésünk kiemelkedő jelentőséggel bír az intézményünk számára. Diákjaink körében egyre népszerűbb választás ez a felsőoktatási intézmény, amely nemcsak a tudás átadására, hanem a közvetlen tapasztalatok megosztására is nagy hangsúlyt fektet. A „Házhoz megy a gazdaságtudomány” program keretében lehetőségünk nyílik arra, hogy az egyetem által meghirdetett 48 előadás közül válasszunk, így diákjaink az őket leginkább érdeklő témakörökről hallgathatják meg az egyetemi oktatók szakszerű előadásait. Az előző tanévben a Gazdaságtudományi Kar (GTK) oktatói már körülbelül hat alkalommal érkeztek el hozzánk, hogy a diákok által választott témákban tartsanak előadásokat. Ezek az alkalmak nem csupán a tudás bővítését szolgálják, hanem lehetőséget biztosítanak a fiatalok számára, hogy közelebb kerüljenek az egyetemi élethez, valamint megismerjék a felsőoktatási intézmény által nyújtott lehetőségeket.

Hogyan alakult az egyetemre jelentkező, továbbtanuló diákjaik aránya?


A felsőoktatásban továbbtanuló diákjaink aránya magas, körülbelül 70%, és a legtöbben gazdaságtudományi területen folytatják tanulmányaikat. Csak néhány diák választ más területeket, például a tanári, jogi vagy humán tudományokat. A gazdaságtudományok irányában tovább tanuló diákokból van a legtöbb végzősünk, míg az informatika és közszolgálat területeken még nem volt végzős évfolyamunk.

Esetleg tervezik-e okleveles technikus képzés bevezetését?


Az okleveles technikus képzéssel kapcsolatban fontos lépéseket tettünk a Pannon Egyetemmel a jövőbeli együttműködés terén is, különösen az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető okleveles technikus képzés kapcsán. A tárgyalások és az előkészítő munka már megkezdődött, és bízunk benne, hogy hamarosan diákjaink számára is elérhetővé válik ez a program. Célunk, hogy az egyetemi és iskolai együttműködés révén egy erős hidat építsünk a középiskola és a felsőoktatás között, amely segíti a diákokat a megfelelő irányok megtalálásában és a sikeres pályafutásuk megkezdésében.

Aktuális hírek