Adó 1%
Logó

Komplex tehetséggondozó programok

Ahogyan a tehetség, úgy a tehetséggondozó programok is sokszínűek. Fontos azonban, hogy olyan rendszert alkossanak, amely nyitott és a fiatalok számára hozzáférhető. Ezt a célt szolgálja legnagyobb keretösszegű nyílt felhívásunk, a „Tehetségközelben.”

A pályázat elsősorban köznevelési, szakképző és felsőoktatási intézmények, valamint civil szervezetek, muzeális és közművelődési intézmények számára biztosít forrást tehetséggondozó programok megvalósítására.

A kiírás fókuszában olyan komplex programok megvalósítása áll, amelyek célja a magas színvonalú tehetséggondozó és mentori szolgáltatás, továbbá az egyenlő hozzáférés biztosítása, lehetőség szerint több intézmény tehetséges fiataljainak együttes részvételével.

A tavalyi év támogatott programjai a tehetségterületek széles körét ölelik fel. A pályázatok témáit tekintve népszerűek voltak a programozással, robotikával, fenntarthatósággal, környezetvédelemmel és a különböző művészeti ágakkal foglalkozó projektek. A rendkívüli érdeklődést jelzi, hogy 2024-ben összesen 335 pályázat érkezett, és a benyújtott támogatási igény meghaladta az 1,4 milliárd forintot.

Aktuális hírek