Adó 1%
Logó

Snétberger Program

A program középpontjában a különleges zenei tehetséggel rendelkező roma és/vagy hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozása áll, alapítója és művészeti igazgatója Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész.

A program az iskolai szünetekhez igazodó bentlakásos kurzusokból áll, amelyek az NTK felsőörsi központjában zajlanak. A fókuszban az egyéni képességekhez mért folyamatos fejlődés áll, amelyet egy egyedülálló közösségben valósítanak meg, hiszen a különböző korú és képességű diákok a kurzusok alatt a közösségi élmény mellett intenzív fejlesztésben részesülnek a központban jelen lévő tanáraiktól és a szakmai stáb tagjaitól. A diákok egyénre szabott, intenzív zenei képzést, készségfejlesztést, különórákat, vizsgafelkészítést és pályaorientációs tanácsadást is magába foglaló Egyéni Zenei Fejlesztési Terv mentén kapnak támogatást, a kurzusok közötti időszakban pedig igény esetén zenei mentor támogatja fejlődésüket. A kurzusra felvételt nyert diákoknak a részvétel teljesen ingyenes.

A növendékek hazánk legkiválóbb előadóművészeitől és művészpedagógusaitól tanulhatnak.

Snétberger Ferenc az oktatási modellt berlini tanári tapasztalataira építve álmodta meg és dolgozta ki. A program megvalósításáért a Nemzeti Tehetség Központ felelős, együttműködve a Snétberger Zenei Tehetség Közhasznú Alapítvánnyal.

Várjuk a 12 és 22 év közötti fiatal tehetségeket, 2025. január 18-án Salgótarjánban, január 19-én a szlovákiai Rozsnyón, valamint tavasszal Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden és Pécsett szervezünk személyes meghallgatásokat.

Aktuális hírek