STEM AKADÉMIA
A „STEM Akadémia” tehetséggondozó programban való részvételre felsőoktatási intézmények pályázhatnak. A program célja, hogy növekedjen az MTMI-területeket választó hallgatók aránya. Ennek érdekében a 11. és 12. évfolyamos diákokat megszólító komplex tehetséggondozó programok megvalósítását várja a Nemzeti Tehetség Program az intézményektől. A 2024/25-ös tanévben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Neumann János Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Pannon Egyetem pályázott sikeresen.
A STEM Akadémia keretében szervezett egyetemi programokon a középiskolások nem csak belekóstolhatnak a természettudományos tárgyakba, hanem megismerhetik az egyetemi közeget és kapcsolatot alakíthatnak ki az adott intézménnyel. A tanulók tehetséggondozó foglalkozásokon és képzéseken, valamint közösségi programokon vehetnek részt, személyes mentorálást kaphatnak, megismerhetik az egyetemek MTMI-partnereit és az ott folyó fejlesztéseket, illetve tíz hónapon át ösztöndíjban részesülhetnek. A 2024/25-ös tanév STEM Akadémia programjának egyik legfontosabb eredménye, hogy a résztvevők közösséggé formálódtak, és olyan inspirációt kaptak, ami segíti őket a pályaválasztásban.
A 2025-ös pályázaton nyertes projektek 2025 őszén indulnak, középiskolás tanulók ekkor tudnak pályázni az ösztöndíjra és a programban való részvételre, érdemes figyelni az egyetemek honlapját!