Gyermekotthonból a tehetségek színpadáig

Idén júniusban a Talentum Hungaricum tehetséggondozó program záró eseményét a Magyar Zene Házában rendezték meg, ahol a nagyközönség is megismerhette a program fiatal tehetségeit. Milyen érzés volt számodra ennek az összművészeti, színes produkció részesének lenni? Mit adott számodra a színpad?

Amióta az eszemet tudom fontos számomra a tánc. Ez egy olyan közeg, ahol boldog tudok lenni, ahol el tudom foglalni magam, ami motivál. A színpad pedig az a hely, ahol magam mögött hagyhatom a hétköznapokat, ahol megkapom azt a szeretetet, amire minden előadó vágyik. A színpad jelenti számomra önmagam megtalálását. Jó hatással volt rám, hogy más táncosokkal együtt tudtam fellépni, nagyon sok fiatal, tehetséges, különböző műfajt képviselő művészt ismertem meg.

Milyen érzések kavarogtak benned mielőtt a színpadra léptél?

Hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, hogy ott lehettem ezen a gyönyörű színpadon. Itt élő zenére kellett táncolnom, ami egy különleges helyzet volt, hiszen a korábbi fellépéseimen a saját ízlésem szerinti, ismert muzsikára adhattam elő. Annyira izgultam, szinte a torkomban dobogott a szívem a színpadra lépés előtt, de nagyon vártam is, hogy végre táncolhassak. Mikor a reflektorfénybe kerültem hirtelen minden izgulásom szertefoszlott. Mentorom, Berecz István a kezdetektől azzal biztatott, hogy a színpadi viselkedés a véremben van. Biztatásával elhittem magamról, hogy helyem van a társaim mellett.

Mesélj arról, hogyan ismerkedtél meg mentoroddal, Berecz Istvánnal?

Szátokon a Margaréta Gyermekotthonban nevelőtanáraim indítottak el az utamon, ők szorgalmazták, hogy jelentkezzek a programra. Első alkalommal ők kísértek el az ismeretlen Budapestre a Fonó Zeneházba, ott mutattak be egymásnak bennünket. István a ház népzenei művészeti vezetője, így mikor beléptem a táncterembe nagyon zavarban voltam, de a közös táncórák alatt igazán feloldottam. Sokat jelentett, hogy egy ilyen ismert szakember kollégaként tekintett rám. Nem próbálta eltörölni a sajátos stílusomat, nem próbálta meg rám erőltetni azokat az elemeket, amiket nem ismertem, hanem próbált alkalmazkodni és tovább fűzni a motívumokat, rögtön megtaláltuk a közös nyelvet. Szinte büszkeséggel éltem meg, hogy egy ilyen nagy ember értékeli, amit csinálok.

Úgy hallottam, Istvánnal készültök valamire…

Igen, a foglalkozásokat, a közös munkát folytatjuk ősszel és segíti a további mentorálásomat, amiért nem tudok elég hálás lenni. Nagyon remélem, hogy lesz alkalmam még vele közösen egy színpadon táncolni.

Voltak már korábbi szárnypróbálgatásaid?

Kiskorom óta táncolok, de teljesen önképző voltam, saját magam találtam ki és alakítottam a tánclépéseimet. Mindig ott táncoltam, ahol éppen lehetőségem volt rá, akár a tanulószobában vagy a konyhában. Igyekeztem tökéletesíteni saját motívumaimat, amiket gyermekotthonokban, falunapokon, kisebb helyi tehetségkutatókon adhattam elő.

Mikor határoztad el, hogy a néptánccal szeretnél foglalkozni? Hogyan jött a tánc az életedbe?

A szüleim is táncoltak, nálunk ez családi hagyomány és a hétköznapok szerves része. A hazai cigányság ünnepeinek része a tánc, ez nem csak egy hobbi, nem csak szórakozás. Többféle tánc van és volt is az életemben, más műfajok is érdekelnek, gyakoroltam már a modern és latin tánc elemeit is.

Történeted egy kis faluban, Szalmatercsben kezdődött, majd egy nevelőotthonban folytatódott. Volt olyan esemény, amely meghatározó volt tánc karriered elindításában?

Volt igen, otthon egy falunapon 4 évesen kezdtem el táncolni, ott léptem fel életemben először, ez teljesen megváltoztatta az életem, azóta a mindenem a tánc. Nem telik el úgy nap, hogy ne gyakorolnék, ne érezném a ritmust a lábamban. Az első nagy fellépésem 5 évesen volt Szlovákiában. Nagyon jó élmény volt sok ember előtt táncolni, úgy éreztem, hogy nekem ezt tovább kell csinálnom. A vágy pedig a szívemből jött. Nekem ez az önkifejezésem, közben megélem és megmutatom az érzelmeimet. 17 évesen igazán azt éreztem a Magyar Zene Háza színpadán, hogy tehetséges vagyok, elhittem magamról, hogy tényleg ott a helyem.

Ki figyelt fel rád először?

A mamám.

Mennyire volt gyerekkorodtól kezdve aktívan része az életednek a hagyományos néptánc?

Kiskorom óta az autentikus cigány tánc a kultúrám része. De mindig is nyitott voltam más kultúra zenéi és táncai felé, így kipróbáltam magam a samba, cha-cha-cha, keringő és hip-hop stílusokban is, amiket szintén nagyon élvezek, főleg mikor belecsempészhetek néptánc motívumokat is.

Mi motivált téged, hogy ne térj le az utadról?

Az, hogy bebizonyítsam, hogy a származásom ellenére a tehetségemmel el tudok érni sikereket. A cigányságban nagy becsülete van a jó táncosnak, zenésznek. Mindig is a táncba és a zenébe kapaszkodtam, mikor nehéz helyzetben találtam magam. A visszajelzések, a dicséret, a taps hatalmas elismerés. Nekem ez adja a motivációt, hogy minden egyes napot a céljaim elérésének szenteljek.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve ezen a pályán?

Ki szeretnék jutni New Yorkba, ott szeretnék táncot tanulni. Úgy gondolom, egy táncosnak a fejlődéshez szükséges világot látnia, megismerni saját bőrén más kultúrákat, hogy mikor visszatér a gyökereihez egy autentikus táncossá váljon.

Barátaid, tanáraid hogyan viszonyulnak az elért sikereidhez?

Nevelőnőim szível-lélekkel velem voltak, együtt örültek velem, segítettek, támogattak, kísértek az utamon. Hisznek bennem! Barátaim nagyon büszkék rám, én pedig rájuk, hogy mindig mellettem álltak.

Mit gondolsz, mi a siker titka?

A rengeteg gyakorlás.

Berki Botond pedig igazán elhivatottan gyakorol és minden olyan lehetőséget megragad, amely hozzájárul a fejlődéséhez. Kívánjuk, hogy a Talentum Hungaricum programban való részvétele, és az ott tanultak segítségére legyenek abban, hogy megvalósítsa álmait!