2019-07-04

Helyettes államtitkár: A tehetséggondozás a nemzetstratégiánk része

Nemzetstratégiai célkitűzés, hogy a tehetségek a kormányzat részéről minden támogatást megkapjanak - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára. Illés Boglárka erről Ferencvárosban beszélt a Tehetségbarát önkormányzat díj átadását követő sajtótájékoztatón.

Helyettes államtitkár: A tehetséggondozás a nemzetstratégiánk része

Ez év júniusában nyerte el Ferencváros önkormányzata a Tehetségbarát önkormányzat díjat. Az ebből az alkalomból rendezett sajtótájékoztatón Illés Boglárka úgy fogalmazott, hogy a magyar nemzet a tehetségek nemzete. Az Emmi helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogyha a tehetségek ki tudják bontakoztatni képességeiket, akkor világraszóló eredményeket tudnak elérni. Ezért rendkívül fontos, hogy a tehetségek minden támogatást megkapjanak, az azonosítástól kezdve a kibontakoztatás segítésén keresztül a társadalmi hasznosulásig,

Mint elmondta, nemzetstratégiai célkitűzés, hogy a tehetségek a kormányzat részéről minden támogatást megkapjanak. A kormány több mint 3,3 milliárd forintot fordít 2019-ben a Nemzeti Tehetség Programra,amellyel egy évben 300-350 ezer tehetséges fiatalt tudnak támogatni pályázati úton. A különböző felhívásokról az emet.gov.hu oldalon tájékozódhatnak - hívta fel a figyelmet.

E tevékenységben nagy segítséget jelentenek a magyar állampolgárok is, hiszen a program forrásainak alapját az adófizetők a második 1%-os felajánlásai adják - ismertette, hozzátéve: fontos, hogy elismerjék azokat, a szervezeteket, akik példamutató munkát végeznek ezen a területen. Ezért díjazzák azokat az önkormányzatokat, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a tehetséggondozásban. Ezen a területen Ferencváros további öt másik önkormányzat mellett elismerést érdemelt ki - közölte.

Bácskai János, Ferencváros polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy tehetségek csak az őket felismerni képes társadalomban tudnak érvényre jutni. Szentgyörgyi Albert, a Lónyay Utcai Református Gimnázium egykori tanulójának szavait idézve arra mutatott rá, hogy szükség van arra a társadalomra is, amely értékelni tudja a tehetségeket.

Ferencváros önkormányzatát olyan közegként jellemezte, amely felismeri, támogatja és segíti tehetségeit. Nagyon fontosnak nevezte a tehetséggondozást, amely a IX. kerületben három pilléren nyugszik. Kiemelt figyelmet fordítanak a kerületi tehetségpontokra. A 9 tehetségpontjuk közül 6 köznevelési intézményben működik, ezek tevékenységét az önkormányzat többféle módon is támogatja - ismertette. Emellett a két évtizede működő „deák” Közalapítványt emelte ki, amely évi 12,5 millió forintot kap az önkormányzattól. Ebből Ferencvárosban élő tehetséges, ám hátrányos helyzetű gyerekeket támogatják. Évente kétszer pályázatot írnak ki tanulmányi, zenei, nyelvvizsga, nyelvi előkészítő és sport kategóriában általános és középiskolai tanulók részére.

 

A két Idősbarát önkormányzati díj után kiérdemeltük a Tehetségbarát önkormányzat díjat is - emlékeztetett. Úgy fogalmazott, hogy  ez a díj egy mérföldkő, hogy jó az út amin járunk.

Kitért arra is, hogy a sajtótájékoztató helyszínéül választott Pincegaléria egyedülálló intézmény, mivel ezt a kiállítóhelyet teljességgel diákok működtetik. Bácskai János rámutatott továbbá, hogy Ferencváros a sport területén is sok tehetséggel rendelkezik, és itt az edzők és a példaképek fontosságára hívta fel a figyelmet.

 

Forrás:  https://orientpress.hu/cikk/2019-07-03_helyettes-allamtitkar-a-tehetseggondozas-a-nemzetstrategiank-resze

 

KÉP: OPH

További híreink
Online formában szervezték meg a TALENTn Tehetségfórumot
2021-01-15

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult TALENTn Tehetségfórum olyan kezdeményezés, amelyen a tehetségek találkozásával gondolataik, lehetőségeik - reményeink szerint - nem egyszerűen összeadódnak, hanem megsokszorozódnak, hatványokra emelkednek. Ezt fejezi ki a rendezvény elnevezése.

Részletek
Karácsonyi beszélgetés Novák Katalinnal
2020-12-22

Kedves Miniszter Asszony! A honlapján ezt a jelmondatát olvashatjuk: „Legfontosabb értéknek azt tartom, hogy hittel és meggyőződéssel éljük az életünket és így végezzük a munkánkat is”. Hogyan jelent meg mindez 2020-ban, ebben a rendkívüli évben, az Ön mindennapjaiban? A hit, a meggyőződés nem elvont fogalmak, szerencsés esetben áthatják a döntéseinket. Az idei megpróbáltatások ellenére is sikerült megtalálni azt, hogyan tudunk másoknak segíteni. Ez adott nekem erőt eddig és ez fog a jövőben is.

Részletek
Eszközátadások a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek részére
2020-12-20

A Tehetségek Magyarországa EFOP 3.2.1 projekt keretében összesen 31 intézményben 328 új tehetséggondozáshoz és -fejlesztéshez használható eszközt használhatnak ezentúl a tanulók.

Részletek