Ismét lehet pályázni a pedagógusok és önkormányzatok elismerését jelképező „BONIS BONA – A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT” és „TEHETSÉGBARÁT ÖNKORMÁNYZAT” díjakra
A Nemzeti Tehetség Program keretében idén is elismerik a pedagógusok munkáját. A díjakra három kategóriában lehet ajánlást tenni: egyrészt a tehetséggondozás területén kiemelkedő munkát végző szakemberekre, valamint két kategóriában az önkormányzatok erkölcsi és anyagi elismerésére.

A Nemzeti Tehetség Központ 2023. március 10-ig várja az ajánlásokat, amit a Bonis Bona és a Tehetségbarát Önkormányzat oldalán lehet leadni .
A tehetséges, szorgalmas és sikeres diákok mögött mindig pedagógusok, tehetséggondozó szakemberek is állnak, akik időt, energiát és fáradságot nem kímélve egyengetik az útját a tehetségeknek. A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjra a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók, felsőoktatásban dolgozó oktatók, civil szervezetek tehetségsegítői jelölhetők, akik oktatják, nevelik, támogatják a fiatal tehetségeket. A díj elnevezése a „Bonis bona discere”, vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondásból származik. A 2013-ban alapított díjat eddig mintegy 1000 pedagógus vehette át.
Az elismerés forrását idén is a Nemzeti Tehetség Program biztosítja, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai irányításával. A díjak odaítélésének fő célja, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse mindazokat a szakembereket és önkormányzatokat, akik kiemelkedően sokat tesznek a tehetséges fiatalokért.
A „Bonis Bona” díjra azok a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző pedagógusok, szakemberek jelölhetők, akik legalább öt éve a tehetséggondozásban dolgoznak, és a munkaköri feladataikon túl is szerepet vállalnak a tehetséggondozásban. A jelöléseket három nyílt kategóriában – „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségfejlesztő” és „Kiváló tehetségsegítő” – várják 2023. március 10-ig a https://bonisbona.tehetsegunk.hu/ oldalon.
A „Tehetségbarát Önkormányzat” díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A díj elnyerésére idén is az alábbi kategóriákban lehet pályázatot benyújtani:
• A kategória: községek, városok önkormányzatai;
• B kategória: megyei jogú városok önkormányzatai és a fővárosi kerületi önkormányzatok.
A „Tehetségbarát Önkormányzat” címmel járó elismerés mellé 1.500.000 Ft-os támogatást is kapnak a nyertes önkormányzatok, amit tehetséggondozó tevékenységükre fordíthatnak. Az ajánlásokat a https://tehetsegunk.hu/ oldalon várják 2023. március 10-ig.

Ismét pályázható a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram (STIPI) B komponense, mely a legtehetségesebb fiatalok külföldi tanulmányainak költségét fedezi. A pályázatokat 2023. június 12. 14.00 óráig lehet benyújtani a csaladpartialapitvany.hu oldalon. A Stipendium Peregrinum fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a program ötletgazdája és elindítója.
RészletekA kormány elkötelezett a tehetségek támogatása mellett - hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért, valamint a Tehetségbarát önkormányzat díj átadóján.
Részletek
A Nemzeti Tehetség Program költségvetési forrásból és az adózók 1%-os felajánlásából támogatja a legkiválóbb magyar fiatalokat határainkon innen és túl.
Részletek