Adó 1%
Logó

START programcsalád – Befektetés a jövőbe

Az NTK által megvalósított START programcsalád olyan alapvető, vállalkozásindítást segítő szakmai képzéseket nyújt a fiataloknak, amelyek átfogó támogatást biztosítanak számukra kreativitásuk és egyéniségük kibontakoztatásához, emellett a kapcsolatépítésre is hangsúlyt helyez.

középiskolásokat célzó, kétfordulós ötletverseny

START Ideathon a 16-20 éves középiskolások kétfordulós ötletversenye, ahol folyamatos képzés és támogatás mellet az ötlettől mindössze öt hónap alatt annak vizuális megjelenítéséig, egy prototípus kialakításáig is eljuthatnak a pályázók. Célja, hogy a fiatalok vállalkozói kedvét felkeltse. A programba a Minősített Tehetséggondozó Műhelyekben és azok partnerintézményeiben tanuló diákok jelentkezhettek. A győztes – a tárgynyereményeken túl – automatikusan felvételt nyer a következő évi START Basic programba.

ötletvalidációs program 18-27 év közötti fiataloknak

A programot 20 csapat kezdi meg, majd a leadott feladatok kiértékelését követően kieséses rendszerben hétről hétre a legjobb megoldásokat felmutató csapatok jutnak tovább. A cél, hogy a képzési idő végére a résztvevők létrehozzanak egy prototípust, amelyet elkezdhetnek tesztelni a piacon. A képzési folyamat végén online záróeseményen értékelik a csapatokat, a legtöbbet fejlődött öt csapat 3-3 millió forintos díjazásban részesül, valamint lehetőséget kap arra, hogy egyenes ágon jusson be a START Pro programba.

piacra lépési program 18-27 év közötti fiataloknak

 A hét alkalomból álló képzés során a fiatalok az üzleti modellek, marketing és PR eszközök, értékesítési technikák, HR és szervezetfejlesztés, jogi- és pénzügyi alapok, valamint befektetések témaköreiben mélyedhetnek el. A csapatok munkáját kulcsmentorok támogatják, akik heti, online konzultációs alkalmak során segítik beépíteni a tanultakat. A képzést a Demo Day zárja, ahol a csapatok bemutatják a tanultak alapján tökéletesített ötleteiket. A Pro program két kategóriájának díjazottjai 5-5 millió forintos nyereményben részesülnek.

A programcsaládot a START Ideathon, a START Basic és a START Pro alkotja, melyek az ötlet fejlettségi szintjéhez igazodó tapasztalati- és tudásanyag kínálattal, a szintek közötti átjárhatóság lehetőségével járulnak hozzá egy vállalkozói tehetségút kialakításához.

Aktuális hírek