2019-08-23

Illés Boglárka: A tehetséggondozás közös nemzeti ügy

A tehetséges fiatalok felfedezése és folyamatos támogatása közös nemzeti ügy – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Illés Boglárka: A tehetséggondozás közös nemzeti ügy

Illés Boglárka azt mondta, idén a Nemzeti Tehetség Programban 3,3 milliárd forint áll rendelkezésre, és a következő évben is hasonló mértékű támogatásra lehet számítani.

Idén június-júliusban jelentek meg pályázati felhívások. A tehetséges fiatalok példaértékű innovációit támogató pályázat jelenleg is nyitva áll – tudatta. Kitért arra is, a pályázati kategóriák közül a matematikai és a természettudományos képességet erősítő tehetséggondozó programoknak kiemelt szerepük van.

A program keretében már óvodás kortól kezdve is támogatják a tehetséges fiatalok felfedezését és tehetségük kibontakoztatását. Ebben a munkában a pedagógusok segítségére is számítanak – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Illés Boglárka a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt mondta, évente 300-350 ezer tehetséges fiatalnak tudnak segíteni. 2015 óta például a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjon keresztül évente akár egymillió forinttal támogatják a fiatalokat.

Beszélt arról is, vannak fiatalok, akik már bebizonyították, hogy a támogatás jó helyre került, a Keszthelyen megrendezett Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián például négy magyar bronzérem, a hongkongi Nemzetközi Földrajzi Olimpián pedig ezüstérem született.

Videó megtekintése: https://www.hirado.hu/video/2019/08/22/illes-boglarka-a-ma-reggelben

 

 

 

Forrás: MTI, hirado.hu

További híreink
A Bagossy Brothers Companyval, Illés Fanni paralimpikonnal és Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal indul a Nemzeti Tehetség Program idei kampánya
2024-03-27

Az eddigi évekhez hasonlóan a Nemzeti Tehetség Program (NTP) idei kampányát is ismert és elismert művészek, sportolók és tudósok támogatják: 2024-ben a Bagossy Brothers Company, Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus állt az ország legnagyobb tehetségtámogató programja mellé – jelentette be a kampányindító sajtótájékoztatón Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Az eseményen elhangzott, hogy a program forrását a költségvetési támogatás mellett továbbra is a tehetséggondozás iránt elkötelezett adózók 1%-os felajánlásai képezik. A program indulása óta az állampolgárok személyi jövedelemadójuk „második" 1%-ával összesen már több mint 19 milliárd forinttal támogatták a Nemzeti Tehetség Programot, amit idén is a 1823-as technikai szám megjelölésével tehetnek meg.

Részletek
Ismét lehet pályázni a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” és a „Tehetségbarát Önkormányzat” díjra
2024-01-24

A kiemelkedő munkát végző pedagógusok, tehetséggondozók erkölcsi és anyagi elismerésére három kategóriában lehet ajánlást tenni, míg az önkormányzatok két kategóriában pályázhatnak. A díjak odaítélésének fő célja, hogy megbecsülje a fiatalok tehetséggondozásáért elkötelezett szakembereket és önkormányzatokat.

Részletek
Idén a szolnoki tehetségeké a főszerep
2023-11-11

Ismét itt a helyi tehetségtámogatás hónapja! A tehetséges fiatalokra elsőként a környezetük figyel fel, itt kapják meg az első inspirációt, ezért kiemelten fontos, hogy helyben is megfelelő támogatást kapjanak. A Nemzeti Tehetség Program (NTP) a helyi közösségek nélkülözhetetlen tehetségtámogató szerepére hívja fel a figyelmet novemberben, amely immár negyedik éve a helyi tehetségtámogatás hónapja. Az idei évben Szolnok mint a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal tavaly már második alkalommal elismert település kerül a figyelem középpontjába. A városban kiváló lehetőségek állnak a tehetséges fiatalok rendelkezésére, az NTP programjainak köszönhetően pedig jelentős segítséget kapnak a diákok, valamint mentoraik és a tehetséggondozó szervezetek.

Részletek