2020-04-28

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program 2020-2021-es tanévre szóló pályázati kiírásai

Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a tehetség, ezért a kormány kiemelten támogatja a fiatalokat, elsősorban a Nemzeti Tehetség Programon keresztül. A Program 2020-2021-es tanévre szóló 22 nyílt pályázati-, köztük a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjának felhívása az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) weboldalán, a www.emet.gov.hu-n tekinthetők meg. Ebben az évben a pályázatok beadására 30 helyett 60 nap áll az érdeklődők rendelkezésére.

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program 2020-2021-es tanévre szóló pályázati kiírásai

Tíz év, rengeteg támogatás

A Nemzeti Tehetség Program évente több mint 300 ezer tehetséges magyar fiatalt támogat közvetett vagy közvetlen módon, valamennyi tehetségterületen. A most megjelent pályázatok által a Nemzeti Tehetség Program egészen óvodás kortól az egyetemi tanulmányok befejezéséig támogatja a tehetséges fiatalok felfedezését és tehetségük kibontakoztatását. A sport és művészeti tehetséggondozó, valamint matematikai, természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló programok is pályázhatnak támogatásra. Emellett idén is jelent meg az újításra ösztönző, kiemelkedően tehetséges fiatalok példaértékű innovációinak támogatását célzó konstrukció.

A népszerű Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj 2015-ös, első meghirdetése óta már több mint 1,5 milliárd forint értékben, több mint 3500 kiemelkedően tehetséges fiatalnak nyújtott támogatást.

 

Fontos változások a koronavírus miatt

Lényeges változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy ebben az évben a pályázatok beadására 30 helyett 60 nap áll az érdeklődők rendelkezésére, valamint, hogy 2020. szeptember 1-je előtt a pályázatok ütemtervébe nem tervezhető csoportos tehetségsegítő program, rendezvény, külföldi utazás vagy több tehetség személyes jelenlétét igénylő aktivitás.

A Nemzeti Tehetség Program 2019-2020-as tanévre szóló pályázatainak megvalósítási határideje emellett – szintén a járványhelyzet miatt – 2020. december 31-re módosítható, amennyiben a támogatott szerződésmódosítást kezdeményez az EMET-nél. Ha a 2019. évi támogatottak módosítanának a határidőn, figyelniük szükséges arra, hogy amennyiben a 2020-21-es tanévben is fut támogatott programjuk, úgy a 2020. őszi félév során párhuzamosan zajló programjaikat szakmai és pénzügyi szempontból is, egymástól elkülönítetten valósítsák meg. A koronavírus-járvány által okozott, mindennapokat megnehezítő következmények ellenére, továbbra is kiemelt nemzeti ügy a tehetségek és a tehetséges fiatalokat nevelő családok támogatása.

A támogatások forrásai és erősítői

Hazánk fiatal tehetségeinek támogatása nagyban függ saját, egyéni döntésünktől, amit adónyilatkozatunk megtételekor hozunk. A Nemzeti Tehetség Program ugyanis a központi költségvetés mellett az adófizetők „második” 1%-ának felajánlásából épül fel. E két forrásnak köszönhetően évente több mint 300 ezer tehetséges fiatal kapcsolódhat be a tehetséggondozási programokba. A Program ezért ebben az évben is várja az SZJA- felajánlásokat a 1823-as technikai számon.

A Nemzeti Tehetség Program 1 százalékos kampányának idei védnöke Pély Barna zenész, aki nem egyszer vett már részt fiatal művésztehetségek felemelésében.

 

Részletes információk a  www.emet.gov.hu-n, Nemzeti Tehetség Program online felületein, valamint a közösségi médiában a www.facebook.com/1823.hu, és a www.instagram.com/nemzetitehetsegprogram oldalakon olvashatók.

 

 

fotó: pixabay.com

További híreink
A Bagossy Brothers Companyval, Illés Fanni paralimpikonnal és Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal indul a Nemzeti Tehetség Program idei kampánya
2024-03-27

Az eddigi évekhez hasonlóan a Nemzeti Tehetség Program (NTP) idei kampányát is ismert és elismert művészek, sportolók és tudósok támogatják: 2024-ben a Bagossy Brothers Company, Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus állt az ország legnagyobb tehetségtámogató programja mellé – jelentette be a kampányindító sajtótájékoztatón Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Az eseményen elhangzott, hogy a program forrását a költségvetési támogatás mellett továbbra is a tehetséggondozás iránt elkötelezett adózók 1%-os felajánlásai képezik. A program indulása óta az állampolgárok személyi jövedelemadójuk „második" 1%-ával összesen már több mint 19 milliárd forinttal támogatták a Nemzeti Tehetség Programot, amit idén is a 1823-as technikai szám megjelölésével tehetnek meg.

Részletek
Ismét lehet pályázni a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” és a „Tehetségbarát Önkormányzat” díjra
2024-01-24

A kiemelkedő munkát végző pedagógusok, tehetséggondozók erkölcsi és anyagi elismerésére három kategóriában lehet ajánlást tenni, míg az önkormányzatok két kategóriában pályázhatnak. A díjak odaítélésének fő célja, hogy megbecsülje a fiatalok tehetséggondozásáért elkötelezett szakembereket és önkormányzatokat.

Részletek
Idén a szolnoki tehetségeké a főszerep
2023-11-11

Ismét itt a helyi tehetségtámogatás hónapja! A tehetséges fiatalokra elsőként a környezetük figyel fel, itt kapják meg az első inspirációt, ezért kiemelten fontos, hogy helyben is megfelelő támogatást kapjanak. A Nemzeti Tehetség Program (NTP) a helyi közösségek nélkülözhetetlen tehetségtámogató szerepére hívja fel a figyelmet novemberben, amely immár negyedik éve a helyi tehetségtámogatás hónapja. Az idei évben Szolnok mint a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal tavaly már második alkalommal elismert település kerül a figyelem középpontjába. A városban kiváló lehetőségek állnak a tehetséges fiatalok rendelkezésére, az NTP programjainak köszönhetően pedig jelentős segítséget kapnak a diákok, valamint mentoraik és a tehetséggondozó szervezetek.

Részletek