Stipendium Peregrinum – Élménybeszámoló

Az idei évben a “Stipendium Peregrinum” névre keresztelt állami iniciatíva ösztöndíj keretén belül nyújt anyagi támogatást olyan diákoknak, akik a glóbusz 60 legrangosabb egyetemére nyertek felvételt. A támogatás célja, hogy a külföldön megszerzett tudás később Magyarországon hasznosuljon, így a nyertes peregrinusoknak vállalniuk kell, hogy a megszerzett ismereteiket Magyarországon kamatoztatják majd.

Az ösztöndíj program azon 49 szerencsés pályázója közé tartozom, akik a 144 jelentkezőből bejutottunk a kiválasztás második szakaszába, hogy részt vegyünk Balatonszárszón megrendezett kiválasztótáborban, ami a “STIPI” becenévre hallgatott. Pályázóként azt feltételeztem, hogy a kiválasztó tábor célja nem más, mint a személyes ismerkedés, ezáltal a sok-sok eredmény és büszke bemutatkozó írások mögé személyek, egyéniségek kerülhessenek. A 49 pályázó tanulmányi, sport és művészeti eredményein túl a kiválasztásnál egyéb szempontok is mérvadók, ilyen például a szociális háttér, hiszen többünknek az egyetemi felvétel ellenére nem volna lehetőségünk külföldön tanulni. Az ösztöndíj program egyik központi motívuma továbbá a társadalmi felelősségvállalás, így az önkéntesség és közösségi szerepvállalás is fontos szempont volt a kiválasztásnál.

A táborban egy hétvége alatt olyan rengeteg élménnyel és megannyi új ismerőssel lettem gazdagabb, hogy pár napnak el kellett telnie, hogy megkísérelhessem a tárgyilagosság keretein belül reflektíven és informatívan összegezni az élményeimet. A tábor egyedisége többek között abban rejlett, hogy olyan hírességek vettek körül, mint Miklósa Erika operaénekes és Szilágyi Áron Olimpiai kardvívó, akik instruktori szerepet töltöttek be a két nap alatt. Kedves élményeim közé tartozik, ahogy Miklósa Erika megszólít és elmeséli, hogy nekem szurkolt a Ninja Warrior tévés vetélkedőben. Ennél kedvesebb emlék mégis a vele és a többi mentorral kapcsolatban, hogy milyen közvetlenséggel és kedvességgel foglalkoztak velünk. Sportolóként az sem kis megtiszteltetés, hogy reggel kávé helyett Szilágyi Áronnal futhattam.

A tábor két napja alatt 7 fős csapatokat alkottunk két-két instruktor mentorálásával, akik folyamatos tanácsokkal és útmutatással láttak el bennünket. A csapatom két instruktora Dr. Novák Katalin államtitkár asszony és Böszörményi Nagy Gergely a Brain Bar alapítója voltak és az is kiderült, hogy az instruktorok és az egyes diákok személyre szabottan alkottak csapatokat. A megcélzott szakirányomban mindkét mentorom profi, így egy-egy jól irányzott tanács, útmutatásuk és a közös beszélgetések rendkívül formálóan hatottak rám. Az ismerkedés első nélkülözhetetlen fázisában csapatépítő játékokon keresztül kerültünk közelebb egymáshoz. Mármint a szó szoros értelmében közelebb; egymással összefonódva élő ördöglakatot alkotni majd abból kiszabadulni nem egyszerű feladat.

Közös élményeink a vonaton folytatódtak Balatonszárszó felé tartva, ahol a csapattal tovább munkálkodtunk közös ismeretségünk kiépítésén. Hadd említsem meg az ismerkedés azon mulatságos, de elemi szakaszát, amikor különösebb hezitálás nélkül kellett személyiségünket valamiféle étellel azonosítani és a választást megindokolni. Akadt lasagne, spenót, curry, sajttorta és mazsola mentes túrós palacsinta is, mindezek a legfrappánsabb indoklással. Ahogy megérkeztünk Balatonszárszóra a közösségi csapatépítést a csapatmunka követte. 

Barabási Albert László a Képlet c. könyvében azt írja, amikor az objektíven nehezen értékelhető teljesítmények azonos értékhez konvergálnak a végkimenetel egyéb összetevők sokaságából adódik. Mivel eredményeink és iskolán kívüli tevékenységek szempontjából is sokszínű területeken vagyunk aktívak, nehéz egy objektív skálán mérlegre tenni az eredmények értékét. Visszatekintve úgy érzem, hogy a feladataink éppen ezért elsősorban olyan közösségi skillekre, csapatban való együttműködésre, érvelési képességekre illetve  előadástechnikára hivatottak rávilágítani, amelyek mentén az instruktorok jobban megismerhettek bennünket. Az egyik, számomra legizgalmasabb feladat abból állt, hogy egy Magyarországot globálisan érintő aktuális problémát tárjunk fel, nevezzük meg és erre a problémára keressünk egy megoldási javaslatot. Ötletünket és célunkat végül egy elképzelt szervezet keretei közé kellett helyeznünk - az én csapatom esetében ez egy Alapítvány lett - ami az adott probléma megvalósítását vette célba. Ötletelésként olyan területeket érintettünk, mint az egészségügy, az oktatás hiányosságai, a kivándorlás és a társadalmi szegregáció. Jogosan merülhet fel mindenkiben, hogy az ötletelés ezen része az érintett témák hétköznapisága miatt könnyű feladat kellett, hogy legyen. Részvevőként mégis sok hozadéka volt ennek a feladatnak is. Többek között az ötletelés rávilágított a csapatmunka azon aspektusára, hogy az individualitás megfelelő kontroll híján sok esetben destruktívan hat a munka menetére. Amennyiben a csapat rááll egy látszólagos gondolatmenet kidolgozására, akkor rugalmasnak kell lenni, hogy elrugaszkodjunk azoktól az ötleteinktől, amelyek a gondolatmenet korábbi szakaszaira reflektálnak. Személyes élményem, hogy a legidőtakarékosabb és leghatékonyabb módszer, ha a reflexiókat közvetlenül az azt megelőző gondolatra korlátozzuk. A témán belüli asszociációk megregulázása egy olyan csoportban, ahol mindenkinek van ötlete és pezseg a kognitív munka, rendkívül nagy alkalmazkodóképességet igényel mindenkitől. Egy másik élményem ezzel kapcsolatban, hogy a választott témán belül nem szükségszerűen jártas és olvasott az összes csapattag, ami nem feltétlenül probléma, ha abból indulunk ki, hogy a csoporton belül nem egyéni sikereket kell elérni, hanem egységként működni. Az egyik tag hiányosságát kompenzálja a másik csoporttag és vice versa. A sporttal ellentétben ebben az esetben nem érvényesül az a szabály, miszerint; “a csapat annyira erős, mint a leggyengébb tagja”. Amikor csoportmunkára gondolok a fent említett szempontok kézenfekvőnek és triviálisnak tűnnek, a Szárszón eltöltött két nap mégis azt igazolja, hogy gyakorlásból sosem elég.

A csoportmunka során izgalmas és érdekes gondolatokat hallottam a matematikai pályára készülő diáktársaktól és több esetben lenyűgözött az a fajta absztrakt gondolkodásmód és rendszerben való ötletelés, ami a Lovassy László Gimnázium padsoraiban eltöltött éveimre emlékeztetett és felidézte azt a szellemi atmoszférát, ami ott minden nap körülvett engem. A tábor alatt a rengeteg egyéniség, eredmény és sokszínű diák között egyszer sem fogott el az érzés, hogy bárki versenyként tekint a kiválasztótáborra, ugyanis mindenki érdeklődéssel és örömmel hallgatta a többieket, ahelyett, hogy egyéni sikerei mellett lobbizott volna. Feltételezem, ez mindenki részéről a kölcsönös elismerésből és érdeklődésből fakadt.

A “peregrináció” mint fenoména régre nyúlik vissza, hiszen a külföldi tanulás és egyetemjárás mindig népszerű volt a diákok között. Gróf Széchenyi István vitathatatlanul az egyik legkiemelkedőbb magyar hazafi és peregrinus, aki a modernkori Magyarország alapjait tette le. Széchenyi munkássága nem csak számomra szolgál irányadóként, de azt gondolom, a program eszmei célkitűzésének is ékes példája, hiszen angliai tanulmányai és közvetlen tapasztalatai az ország ipari és kulturális világszínvonaláról vezettek odáig, hogy vezető szerepben eredményesen járuljon hozzá Magyarország gazdasági, ipari és polgári fellendüléséhez. Megtisztelőnek érzem, hogy a pályázatom és eredményeim tükrében a bizottság méltónak talált, hogy én is ösztöndíjas peregrinus jelölt legyek. A táborban eltöltött két nap után már nemcsak családomnak tartozom felelősséggel, de a Szárszón bizalommal kialakult új kötelékek iránt egyaránt. Azt gondolom a többi diáktársam nevében is elmondhatom, hogy hálásak vagyunk ezért a lehetőségért és az olyan emlékekért egyaránt, ahogy Novák Péter vezetésével “Beugrózunk” a többiekkel. Meggyőződésem, hogy Szárszó a külföldi tartózkodásunk alatt is össze fog tartani bennünket. Csak annyit kell mondanunk: “Jaaa! Ő is STIPI-s volt” 

Janzsó Róbert, King’s College London peregrinus