2021-06-04

XII. Kárpát-medencei Tehetségnap

Rendhagyó módon adták át a Magyar Tehetség Nagykövete címeket, a Tehetségek Szolgálata és a Genius Loci díjakat

XII. Kárpát-medencei Tehetségnap

2021. május 12-én, a vírushelyzetre való tekintettel, online formában tartottuk meg a Kárpát-medencei Tehetségnapot. Örömmel tölt el bennünket, hogy tehetségsegítő munkánkat a nehézségek ellenére és ahhoz alkalmazkodva folytatni tudtuk – bár jelenlegi Tehetségnapunk nem a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, s nem találkozhattunk személyesen, mégis, évről-évre megtisztelő számunkra annak a hosszú távú, sok energiát és elköteleződést igénylő folyamatnak a megünneplése, melyet támogatott tehetségeinknek és a velük foglalkozó tehetségsegítő szakembereknek köszönhetünk.

Az eseményt Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: amikor hosszú hónapokon át az egész világnak a vírushelyzet ad aktuális témát, fokozott elismerés illeti azokat, akik tehetségük mellett kitartásukkal, szorgalmukkal kiemelkedő eredményeket érnek el ebben az időszakban is.

A köszöntőt követően a Kúnné Kocsis Erzsébet vezette Óbudai Árpád Gimnázium „karanténkórusának” előadását hallhattuk, akik egy indián népdal feldolgozását adták elő.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter asszony videóüzenetben közzétett köszöntőjében az egyéni tehetségfejlesztés kiemelt jelentőségét, s a tehetségek egész társadalomra gyakorolt pozitív hatását hangsúlyozta.

 

Tovább a beszámolóra

További híreink
A Bagossy Brothers Companyval, Illés Fanni paralimpikonnal és Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal indul a Nemzeti Tehetség Program idei kampánya
2024-03-27

Az eddigi évekhez hasonlóan a Nemzeti Tehetség Program (NTP) idei kampányát is ismert és elismert művészek, sportolók és tudósok támogatják: 2024-ben a Bagossy Brothers Company, Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus állt az ország legnagyobb tehetségtámogató programja mellé – jelentette be a kampányindító sajtótájékoztatón Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Az eseményen elhangzott, hogy a program forrását a költségvetési támogatás mellett továbbra is a tehetséggondozás iránt elkötelezett adózók 1%-os felajánlásai képezik. A program indulása óta az állampolgárok személyi jövedelemadójuk „második" 1%-ával összesen már több mint 19 milliárd forinttal támogatták a Nemzeti Tehetség Programot, amit idén is a 1823-as technikai szám megjelölésével tehetnek meg.

Részletek
Ismét lehet pályázni a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” és a „Tehetségbarát Önkormányzat” díjra
2024-01-24

A kiemelkedő munkát végző pedagógusok, tehetséggondozók erkölcsi és anyagi elismerésére három kategóriában lehet ajánlást tenni, míg az önkormányzatok két kategóriában pályázhatnak. A díjak odaítélésének fő célja, hogy megbecsülje a fiatalok tehetséggondozásáért elkötelezett szakembereket és önkormányzatokat.

Részletek
Idén a szolnoki tehetségeké a főszerep
2023-11-11

Ismét itt a helyi tehetségtámogatás hónapja! A tehetséges fiatalokra elsőként a környezetük figyel fel, itt kapják meg az első inspirációt, ezért kiemelten fontos, hogy helyben is megfelelő támogatást kapjanak. A Nemzeti Tehetség Program (NTP) a helyi közösségek nélkülözhetetlen tehetségtámogató szerepére hívja fel a figyelmet novemberben, amely immár negyedik éve a helyi tehetségtámogatás hónapja. Az idei évben Szolnok mint a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal tavaly már második alkalommal elismert település kerül a figyelem középpontjába. A városban kiváló lehetőségek állnak a tehetséges fiatalok rendelkezésére, az NTP programjainak köszönhetően pedig jelentős segítséget kapnak a diákok, valamint mentoraik és a tehetséggondozó szervezetek.

Részletek