Idén a szolnoki tehetségeké a főszerep
Ismét itt a helyi tehetségtámogatás hónapja! A tehetséges fiatalokra elsőként a környezetük figyel fel, itt kapják meg az első inspirációt, ezért kiemelten fontos, hogy helyben is megfelelő támogatást kapjanak. A Nemzeti Tehetség Program (NTP) a helyi közösségek nélkülözhetetlen tehetségtámogató szerepére hívja fel a figyelmet novemberben, amely immár negyedik éve a helyi tehetségtámogatás hónapja. Az idei évben Szolnok mint a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal tavaly már második alkalommal elismert település kerül a figyelem középpontjába. A városban kiváló lehetőségek állnak a tehetséges fiatalok rendelkezésére, az NTP programjainak köszönhetően pedig jelentős segítséget kapnak a diákok, valamint mentoraik és a tehetséggondozó szervezetek.

Az NTP egész novemberben aktív közösségimédia-kampánnyal, az országos médiában megjelenő interjúkkal, a tehetséges fiatalok bemutatásával, valamint Szolnokról mint a tehetségek városáról készített filmmel hívja fel a figyelmet az önkormányzatok tehetségtámogató munkájára. Számos jó példát ismerünk arra, hogy egy helyi közösség, önkormányzat milyen formában tudja segíteni a helyben élő, kiemelkedően tehetséges gyermekeket, fiatalokat. Több település ösztöndíjakkal és elismerésekkel igyekszik segíteni a fiatalok tehetségének kibontakozását, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a különböző kulturális, művészeti vagy sportterületeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyermekeknek, csoportoknak és közösségeknek. A helyi tehetségtámogatás hónapja kampányának célja ennek a támogató háttérnek a megismertetése.
Szolnok, a tehetségek városa
Idén a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal jutalmazott települések közül Szolnok a sokszínűsége miatt került a helyi tehetségtámogatás hónapjának fókuszába. A városban kiemelkedően sokoldalú a tehetséggondozás, sokféle területen foglalkoznak a tehetségekkel, éppen ezért lettek az NTP közösségimédia-felületein megjelenő film főszereplői. A filmben megjelenő, kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő tehetségek példáján keresztül is megmutatkozik, hogy mekkora jelentősége van a tehetséggondozásban a támogató környezetnek és az odafigyelésnek, mennyire fontos a biztatás és szakmai támogatás, amely hozzájárul a fiatalok fejlődéséhez és kiteljesedéséhez.
Szolnok mint a 2022-es év egyik Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal kitüntetett települése, rendszeresen él az NTP adta támogatási lehetőségekkel. A támogatásból olyan fiatalokat és tehetségeket segítő programokat, ösztöndíjakat tudnak megvalósítani, amelyek a helyi középiskolákból, gimnáziumokból vagy a szakképzésből kikerülő fiatalokat támogatják az elhelyezkedésben és a továbbtanulásban. A szakképzés befejezése után a fiatalok a tehetségüknek és a kiemelkedő tehetséggondozásnak köszönhetően el tudnak helyezkedni a szakmájukban, a szakközépiskolát és gimnáziumot végzetteknek pedig több mint 80%-a jut el egyetemre, főiskolára.
A szolnoki önkormányzat többek között támogatja Magyarország elsőként megalakult amatőr néptáncegyüttesét, a Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesületet, a vizuális művészetükkel a város szépítésében is aktívan részt vevő VIZU Művészeti Iskolát, valamint a szakképzésben élen járó és tehetséges fiatalokat felkaroló intézményt, a Baross Gábor Műszaki Technikum és Szakképző Iskolát. Itt tanul a kiemelkedő szorgalmú és tehetségű Balogh Zoltán Sándor, aki szakmai versenyen elért első helyezéssel büszkélkedhet autó- és repülőgép-szerelési ismeretek vizsgatárgyból. Emellett az olyan sporttehetségekre is figyelmet fordítanak, mint a Szolnoki Kajak-Kenu Klub világbajnokságokon is eredményesen szereplő növendékére, Kiss-Bakta Imola Johannára.
Mert a tehetség számít! – A Nemzeti Tehetség Program országos munkája
Az NTP évente 300-350 ezer hazai és külhoni magyar fiatalt ér el közvetlenül és a támogatott szervezeteken, programokon keresztül közvetett módon. Az NTP indulása óta eddig közel 19 ezer projekt támogatásáról született döntés, több mint 34 milliárd forint összegben. A hazai költségvetésben rendelkezésre álló forrás alapját az 1%-os adófelajánlások adják, de az összeget a kormány 2015 óta minden évben kiegészíti. Az adóbevallás során bárki nyilatkozhat úgy, hogy adója második 1%-át a Nemzeti Tehetség Program számára ajánlja fel, ezzel felkarolva és támogatva a tehetséges magyar fiatalokat.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára mondott köszöntőt az Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Budapesten pénteken.
Részletek
Az idén tartalmában és struktúrájában is megújult Nemzeti Tehetség Program célja, hogy a tehetségek útját végigkísérve, felismerésüktől a szakmai sikerekig támogassa a hazai és határon túli fiatalokat. Az átalakulás részeként, 2023. október 20-tól már az NTP újdonságnak számító nyílt kiírásaira is lehet pályázni, amelyek fókuszában a regionális programok és a mentori tevékenység támogatása, valamint a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) területek népszerűsítése áll.
Részletek
Meghosszabbított jelentkezéssel várják a pályázatokat a Köbüki néven elindított tanári tehetséggondozási ösztöndíjprogramra – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön.
Részletek