Stratégiai cél a tehetségek támogatása
A kormány egyik fő stratégiai célja a tehetségek támogatása, a 14 éve létrejött Nemzeti Tehetség Program révén évente 300-350 ezer fiatalt segítenek, eddig összesen 19 ezer pályázatot díjaztak közel 33 milliárd forint értékben – mondta el Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap az M1 Ma este című műsorában.
Hornung Ágnes hangsúlyozta, hogy idén a nehézségek ellenére is a tavalyihoz hasonló összeggel járul hozzá a programhoz a központi költségvetés, 4,3 milliárd forinttal, emellett pedig bárki felajánlhatja adója egy százalékát erre a célra. Az elmúlt 14 évben az adófizetők 17,5 milliárd forinttal támogatták a programot, ami nagyon nagy segítség volt – jelentette ki az államtitkár.
Hozzáfűzte, ez az úgynevezett „második egy százalék”. Az a négyjegyű szám pedig, amit a Nemzeti Tehetség Program támogatásához be kell írni, 1823, „az egyik legnagyobb magyar tehetség, Petőfi Sándor születési éve” – fogalmazott Hornung Ágnes.
Közölte: a támogatásra bárki jelentkezhet, minden területről várják a tehetséges fiatalokat, 8-tól 35 éves korig.
Személyek ösztöndíjakon keresztül kaphatnak közvetlen támogatást, de köznevelési intézmények, egyházi és civil szervezetek is jelentkezhetnek. A pályázat tavasszal nyílik meg, harminc nap áll majd rendelkezésre a jelentkezéshez – mondta Hornung Ágnes.
Magánszemélyek az Év Tehetsége Díjra és a Start-programra pályázhatnak, az intézmények pedig olyan támogatást nyerhetnek el, amiből ők támogathatják a tehetségeket változatos formában – fejtette ki az államtitkár. Hozzátette, idén különösen várják az intézmények jelentkezését, hiszen nagyon fontos, hogy a fiataloknak legyenek segítői, „a közösségek még inkább ki tudják hozni belőlük a tehetséget”.
Hornung Ágnes kitért arra is, hogy az idei fővédnök Boros Misi, a 19 éves, Junior Prima díjas zongoraművész és „fantasztikus személyiség, aki nagy lelkesedéssel vállalta el” a fővédnökséget.
Az államtitkár felhívta a figyelmet két olyan díjra, amelyek pályázata március 10-én zárul le. Ezek a Bonis Bona-díj a kiemelkedő tehetséggondozó pedagógusok számára, és a Tehetségbarát Önkormányzat díj.
A Bonis Bona – a nemzet tehetségeiért díj négy kategóriában adható: életműdíj, valamint tehetségek felkutatása, -gondozása illetve -fejlesztése kategória. Az elsőhöz egymillió forintos, a másik háromhoz négyszázezer forintos pénzjutalom jár.
Videó megtekintése: https://hirado.hu/belfold/cikk/2023/03/05/kim-allamtitkar-strategiai-cel-a-tehetsegek-tamogatasa
Forrás: hirado.hu

Ismét pályázható a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram (STIPI) B komponense, mely a legtehetségesebb fiatalok külföldi tanulmányainak költségét fedezi. A pályázatokat 2023. június 12. 14.00 óráig lehet benyújtani a csaladpartialapitvany.hu oldalon. A Stipendium Peregrinum fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a program ötletgazdája és elindítója.
RészletekA kormány elkötelezett a tehetségek támogatása mellett - hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért, valamint a Tehetségbarát önkormányzat díj átadóján.
Részletek
A Nemzeti Tehetség Program költségvetési forrásból és az adózók 1%-os felajánlásából támogatja a legkiválóbb magyar fiatalokat határainkon innen és túl.
Részletek