2023-10-24

Harmincéves az Addetur budapesti baptista gimnázium

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára mondott köszöntőt az Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Budapesten pénteken.

Harmincéves az Addetur budapesti baptista gimnázium

Hornung Ágnes köszönetet mondott a nehéz helyzetű diákok támogatásáért. Kiemelte: az iskola egyike a Nemzeti Tehetség Programban Minősített Tehetséggondozó Műhely címmel elismert intézményeknek. Ezt a címet azok az intézmények kaphatják meg, amelyek elkötelezettek a magas szakmai minőség mellett és támogatják a tehetséges fiatalokat - fűzte hozzá.

Országszerte 43, a fővárosban hat ilyen műhely van. A Nemzeti Tehetség Programban 300-350 ezer fiatalt támogatnak - közölte Hornung Ágnes. Úgy fogalmazott: mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, támogatni kell a tehetséget, ez nélkülözhetetlen az ország versenyképességéhez, fejlődéséhez.

A budapesti baptista gimnázium viszonyítási pont a tehetséggondozás területén: támaszt és tanulási lehetőséget nyújt, második otthona olyan diákoknak, akikről mások már lemondtak - hangsúlyozta az államtitkár, megjegyezve: a baptista gimnáziumban tehetséggondozás folyik akadályok nélkül.

További híreink
Idén a szolnoki tehetségeké a főszerep
2023-11-11

Ismét itt a helyi tehetségtámogatás hónapja! A tehetséges fiatalokra elsőként a környezetük figyel fel, itt kapják meg az első inspirációt, ezért kiemelten fontos, hogy helyben is megfelelő támogatást kapjanak. A Nemzeti Tehetség Program (NTP) a helyi közösségek nélkülözhetetlen tehetségtámogató szerepére hívja fel a figyelmet novemberben, amely immár negyedik éve a helyi tehetségtámogatás hónapja. Az idei évben Szolnok mint a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal tavaly már második alkalommal elismert település kerül a figyelem középpontjába. A városban kiváló lehetőségek állnak a tehetséges fiatalok rendelkezésére, az NTP programjainak köszönhetően pedig jelentős segítséget kapnak a diákok, valamint mentoraik és a tehetséggondozó szervezetek.

Részletek
Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program új pályázatai
2023-10-21

Az idén tartalmában és struktúrájában is megújult Nemzeti Tehetség Program célja, hogy a tehetségek útját végigkísérve, felismerésüktől a szakmai sikerekig támogassa a hazai és határon túli fiatalokat. Az átalakulás részeként, 2023. október 20-tól már az NTP újdonságnak számító nyílt kiírásaira is lehet pályázni, amelyek fókuszában a regionális programok és a mentori tevékenység támogatása, valamint a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) területek népszerűsítése áll.

Részletek
Meghosszabbították a jelentkezést a tanári tehetséggondozási ösztöndíjprogramra
2023-09-21

Meghosszabbított jelentkezéssel várják a pályázatokat a Köbüki néven elindított tanári tehetséggondozási ösztöndíjprogramra – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön.

Részletek